“Nem akartam feltétlenül vezetőedző lenni”

– Több évnyi másodedzősködés után írtál alá nyáron a Sényőhöz vezetőedzőnek. Már korábban is voltak ilyen ambícióid, hogy te irányíts egy csapatot, vagy meglepetésként ért a felkérés?

– Kevesen tudják, de amikor korábbi debreceniekkel Bárándra mentünk focizni szintén a megyeibe, már voltam fél évet vezetőedző. Utána viszont úgy hozta a sors, hogy a Debrecennél lehettem másodedző, majd fél évig Szanyó Károly mellett Kozármislenyben is,

és én sem akartam feltétlenül vezetőedző lenni, hiszen folyamatosan képezni akartam magam, amihez megfelelő volt a pályaedzői pozíció. Sokat tanultam ezidő alatt, talán most jött el az idő arra, hogy én irányíthassak egy csapatot.

– Nyáron nem vetődött fel, hogy akár Kondás Elemért, akinek évekig voltál a segítője, kövesd Kisvárdára, vagy Herczeg András mellett a Loki stábjában kapj helyet?

– Tulajdonképpen nem, hiszen miután Kondás Elemérrel távoztunk a DVSC-től, neki egy ideig nem volt csapata, engem pedig megkeresett jó barátom, Szanyó Karcsi, hogy Kozármislenyben segítsem a munkáját. Majd miután a „baranyai kalandnak” vége lett, már megvoltak a pozíciók Kondás Elemér és Herczeg András stábjában is.

– Az ősz folyamán 15-ből 15 bajnokit megnyertetek a megyei első osztályban a Sényővel, március közepén jött az első döntetlen. Mennyire nehéz ezt kivitelezni a megyeiben?

– Ez nagy mértékben függ attól, hogy melyik megyéről van szó. Szabolcs-Szatmár-Beregben, a megyei liga az országon az első ötben biztosan benne van, de valószínűleg az első háromban is, tényleg agresszív, jó futballt játszanak a megyei csapatok nálunk. Számomra viszont nem a nagy sorozat az elsődleges, hanem hogy elérjük a nagy célt: fel kell jutnunk az NB III-ba.

– Sényőre szerződésedkor nem vetődött fel, hogy játsszál is? A megyei első osztályban 43 évesen még bőven látni játékosokat…

– Igen, de ez abszolút nem vetődött fel. Teljes mértékben a szakmára akartam koncentrálni, a játékos-edzőség egyáltalán nem vonzott.

– A Magyar Kupa-menetelés után kapták föl a fejüket az emberek. Láttál rá esélyt, hogy eddig eljuthattok?

– A kupasorozatot a megyeiben kezdtük, még gyengébb csapatokkal. Fokozatosan jött meg az étvágy, minél szebb sikerekben bíztunk, és a Kazincbarcikát, a Törtelt és az RKSK-t is kivertük a főtáblán. A lelkes szurkolóinknak egy nagycsapatot szerettünk volna elhozni Sényőre, ami annak ellenére, hogy az MTK most NB II-es, sikerült, hiszen egy nagymúltú klubról van szó. Ez sikerült, az már csak hab volt a tortán, hogy hazai pályán meg is vertük az MTK-t egy „vízilabda-mérkőzésen”.

“Nem az MTK legyőzéséből akarunk megélni”

– A felvételek alapján valóban tényleg egy vízilabdameccsre hasonlított az MTK elleni, amit 2-0-ra megnyertetek a 4-0-s idegenbeli vereség után. Egy amatőr csapat ezek szerint jobban alkalmazkodik az ilyen körülményekhez, mint egy profi együttes?

– Az MTK a nagy előny tudatában azért nem hozta el a teljes kezdőjét Sényőre, de pályára lépett például Kanta Józsi, Gengeliczki, tehát olyanok, akik hétről hétre a bajnokikon is alapemberek. Nálunk több rutinos játékos volt a pályán, mint az ellenfélnél, és ők tudták, hogy kell alkalmazkodni az ilyen pályához, az ellenfél fiataljai pedig nem – én ennek tudom be a győzelmünket.

Hozzáteszem, hogy annak ellenére, hogy az MTK megverése miatt az országban sokan felkapták a csapatunkat, nem ebből akarunk megélni. Betesszük a szekrény aljára, aztán majd elővesszük, amikor öregebbek leszünk – addig meg dolgozunk tovább.

– Térjünk át szeretett csapatodra, a Debrecenre. Nyáron nagyon rosszul kezdték az idényt, aztán ősszel szinte mindenki a helyiekre építő Loki sikeréről beszélt, most pedig ismét a „sötétebb arcát” mutatja a DVSC. Mi az oka a nagy kilengésnek?

– Egy újjáalakult csapatról van szó, amelyben sok saját nevelésű játékos játszik. Nehézkesen indult a szezon, s mivel a játékosok korábban keveset játszottak együtt felnőtt csapatokban, döcögött a játék. Aztán összeálltak, egyre magabiztosabban játszottak, aminek a dobogó lett az eredménye. A visszaesés oka egyértelmű, és ezt gondoltam is a tavaszi kezdés előtt: nagyon sok a fiatal, és ez a teljesítmény ingadozásával jár, egy meccsen és heteken át is. De abban biztos vagyok, hogy el fognak indulni felfelé a tavasz folyamán.

– Mit szóltál Herczeg András nyilatkozatához, aki egy hete a harmadik helyen állva nyilatkozta azt, hogy el kell kezdeniük figyelni a kieső helyen állókat, és a cél a bennmaradás. És egyáltalán, hogy állsz a jelenséghez, hiszen az NB I-ben gyakorlatilag két csapat megy az aranyéremért, a többi meg a bennmaradásért.

– A 12 csapatosra szűkítéssel nagyon kiegyenlített lett a bajnokság, ha az első játszik az utolsóval, akkor is megjósolhatatlan az eredmény. Ha sorozatban nyersz 2-3 meccset, dobogóközelben vagy, de fordított esetben megcsap a kiesés szele. Nem hiszem, hogy a Lokinak bármilyen gondja lesz majd a bennmaradással, véleményem szerint a középmezőnyben fog végezni a csapat, ami egy újjáformálódó gárdánál nem rossz eredmény, és lehet építeni rá.

– Milyen jövőt jósolsz a klubnak? Ha marad a jelenlegi helyzet, és nem lesz több pénze a DVSC-nek komolyabb játékosokat igazolni, akkor hosszú évekre lemondhatnak a szurkolók az elmúlt évtizedben megszokott bajnoki címekről és nemzetközi kupameccsekről?

– Jó kérdés, de úgy látom, vannak más csapatok is az NB I-ben, amelyek nem dúskálnak a pénzben, mégis jó eredményeket érnek el. A bajnoki címet kizárnám, viszont egy masszívabb csapattal kupaselejtezőt érő helyre oda lehet érni kisebb büdzsével is.

“Nem is látom, hogy miben bizakodhatunk”

– Áttérve a magyar foci helyzetére, a héten eltörölték az NB I-ben az úgynevezett légiós- és fiatalszabályt. Hogy fogadtad a döntést?

– Olyan szempontból jónak tartam, hogy azok a csapatok, amelyeknek nem lesz pénzük drága, minőségi külföldieket igazolni, így is be fogják rakni a tehetséges fiatalokat. Aki meg nem érdemli meg a játéklehetőséget, azt fölösleges lenne azért erőltetni, mert pénzt kap érte a klub.

– A tavaly szenvedő válogatott hamarosan újra bizonyíthat. Miben bízhatunk, hiszen a keret gyakorlatilag ugyanaz, a játékosok személye nem változott.

Nem látok olyan játékosokat, akik 1-2 éven belül meghatározóak, húzóemberek lehetnének a válogatottban. Ez a legnagyobb probléma, és ezért különösebben nem is látom, hogy miben bizakodhatunk.

– Ezek szerint nincs olyan játékos, akit kifejezetten figyelsz, és sokat látsz benne?

– Mondok egy konkrét példát, Balogh Norbit testközelből figyelhettük. Annak ellenére, hogy sok minden nem úgy jött össze neki Olaszországban, ahogy tervezte, ő egy ösztönös, remek játékos, és a sebessége is megfelelő. Megkapta a lehetőséget, de ilyen szinten sokkal többet kell hozzátenni.

Ahogy a válogatottban, úgy a bajnokságban is igaz: ha valaki tehetséges, és bíznak is benne, akkor egyáltalán nem elég egy-két meccsen bizonyítania, hanem sorozatban magasabb színvonalon kell teljesíteni.

– A hozzáállás is változott? Olvastam egy korábbi interjúdban, hogy egyszer úgy átfagytak a lábujjaid a buszra várva egy edzésre menet még tizenéves korodban, hogy belegondoltál, hogy ezt érdemes-e csinálni így. Ma egy ilyen után volna, aki abbahagyná?

– Valóban, volt egy ilyen esetem, de igazából az nem is fordult meg a fejemben, hogy ha még egyszer ilyen lesz, akkor abbahagyom, hanem csak arra gondoltam, hogy jöjjön már az a fránya busz, és érjek oda a tréningre. Az edzés akkor sem volt leányálom, olyan salakos pályán edzettünk, amibe még bele voltak fagyva az előző napi stoplinyomok. Más világ van, nem csak a fociban tapasztalható ez a változás. Apropó, ma már nem kell fagyoskodni, már a tévé előtt is le lehet játszani a focimeccset a PlayStation-ökkel. Nem mondom, hogy annak nincs meg a varázsa, de nekem azért furcsa, hogy sokan nem a hagyományos sportok felé orientálódnak, vagy gyorsan feladják a céljaikat.

– A fiad is focizik, vele mi a helyzet?

– Dunaújvárosban játszik jelenleg, az első helyért küzdenek az NB III-ban, nagyon szereti ezt a sportot, nem tudom elképzelni róla, hogy abbahagyja a focit rövid időn belül. Nyilván már rájött, hogy a legmagasabb szinten nem fogja tudni űzni ezt a sportágat, de alacsonyabb osztályban odateszi magát, és próbál sikeres lenni, ami úgy néz ki, Dunaújvárosban sikerül is.

– A vezetőedzői ambícióiddal kezdtük, zárjuk is azzal. Milyen terveid vannak, melyik kispadon látod magad pár év múlva?

– Amikor még labdarúgó voltam, mindig megterveztem a jövőt, hogy mikor mit szeretnék elérni. Edzőként már sokkal összetettebb a dolgom, így nem is lehet annyira tervezgetni. Most csak arra gondolok, hogy a Sényővel egy osztályt feljebb lépjünk. Nem nézek ennél előrébb, de jelen helyzetben nem is szabad.

ÓHÁZY BÁLINT