Fotó: www.molfehervarfc.hu/Tóth Gabriella

EL-selejtező: A három NB I-es csapatból a Fehérvár és a Honvéd lesz kiemelt

Ugyan hivatalos bejelentés még nem történt az UEFA részéről, de minden bizonnyal a Vidi mellett a Honvéd is kiemeltként várja az első selejtezőkör sorsolását.
Nyikes Zoltán 2020. július 11., szombat 10:13
Fotó: www.molfehervarfc.hu/Tóth Gabriella
Ugyan hivatalos bejelentés még nem történt az UEFA részéről, de minden bizonnyal a Vidi mellett a Honvéd is kiemeltként várja az első selejtezőkör sorsolását.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 11., szombat 10:13

Az már korábban eldőlt, hogy a bajnoki címvédő Ferencváros kiemelt lesz augusztusban a Bajnokok Ligája-selejtezőiben, valamint az is tudható volt a koefficiensek alapján, hogy az NB I harmadik helyéről a második számú európai kupasorozatra kvalifikáló Puskás Akadémia (UEFA-együtthatója 2.575) azonban nem kap helyet a kiemeltek között.

A napokban továbbá az is kiderült, hogy a második helyezett MOL Fehérvár FC (UEFA-együtthatója 10.5) és a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd FC (UEFA-együtthatója 4.0) is kiemeltként várja az Európa Liga-selejtező első körének sorsolását - legalábbis a Bert Kassies által elvégzett koefficiens-számítások szerint, az UEFA hivatalos bejelentésére ugyanis még várni kell.

Mint ismert, annak érdekében, hogy a 2019/20-as sorozatok utolsó szakasza megfelelően elkülönüljön a következő idény mérkőzéseitől, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga 2020/21-es idényének selejtezőit nem oda-visszavágós rendszerben játsszák le, hanem egy mérkőzés dönt majd a továbbjutásról. Kivétel ez alól a Bajnokok Ligája play-off köre, amely továbbra is két meccsen dől majd el.

A klubsorozatok 2020/21-es selejtezőinek időpontjai:

UEFA Bajnokok Ligája

Előselejtező kör: augusztus 8. és 11.
Első selejtezőkör: augusztus 18-19.
Második selejtezőkör: augusztus 25-26.
Harmadik selejtezőkör: szeptember 15-16.
Play-off: szeptember 22-23. és szeptember 29-30.
Csoportkör: október 20-21., október 27-28., november 3-4., november 24-25., december 1-2., december 8-9.

UEFA Európa Liga

Előselejtező kör: augusztus 20.
Első selejtezőkör: augusztus 27.
Második selejtezőkör: szeptember 17.
Harmadik selejtezőkör: szeptember 24.
Play-off: október 1.
Csoportkör: október 22. és 29., november 5., és 26., december 3. és 10.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz