A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Yaya Touré lett a szlovák élvonalban szereplő Slovan Bratislava vezetőedzője. A pozsonyi klub tájékoztatása szerint a korábbi klasszis középpályás három évre írt alá.
- Yaya Touré volt a legmeggyőzőbb jelölt, már az első beszélgetésünk során éreztem, hogy egy irányba gondolkodunk. Világszintű tapasztalata és nagy edzői ambíciói miatt hároméves szerződést kötöttünk vele. Bízom benne, hogy vele kezdődhet el a Slovan új, sikeres korszaka - mondta Ivan Kmotrík Jr., a klub vezérigazgatója.
A klub hétfőn sajtótájékoztatón mutatja be hivatalosan Yaya Touré szakmai stábját.
- Nagyon örülök és izgatott vagyok, alig várom, hogy hétfőtől elkezdjük a közös munkát. Tisztelem az elődöm eredményeit, de szeretném továbbépíteni a csapatot és saját elképzeléseimet is hozzátenni. Célom a domináns, támadó futball, a meccsek kontrollálása és a szurkolók öröme. Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klubnál kezdhetem meg vezetőedzői pályafutásomat - nyilatkozta Yaya Touré.
A 43 éves Touré korábban több klubnál dolgozott segédedzőként, többek között a Standard Liége-nél, az Ahmat Groznijnál és az Olimpik Donyecknél, legutóbb pedig a szaúdi válogatottnál Roberto Mancini stábjában tevékenykedett. Felnőttcsapat vezetőedzőjeként most először dolgozik.
Játékosként többek között a Barcelonával és a Manchester Cityvel is bajnoki címeket és Bajnokok Ligáját is nyert, Elefántcsontparttal pedig Afrika Kupát.