EL-selejtező: A Vidi kiemelt lesz az első sorsolásnál - elkerüli a Topolyát és a Rosenborgot is

Az UEFA-együtthatók alapján kiemeltként várja az Európa Liga-selejtező első körének sorsolását a MOL Fehérvár FC, az NB I harmadik helyezettje nem lesz kiemelt, míg a Honvéd sorsa kérdéses egyelőre.
Csakfoci Admin 2020. június 22., hétfő 20:55
Az UEFA-együtthatók alapján kiemeltként várja az Európa Liga-selejtező első körének sorsolását a MOL Fehérvár FC, az NB I harmadik helyezettje nem lesz kiemelt, míg a Honvéd sorsa kérdéses egyelőre.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. június 22., hétfő 20:55

Amint arról honlapukon már korábban beszámoltunk, az immáron 31-szeres magyar bajnok Ferencváros kiemelt lesz majd augusztusban a Bajnokok Ligája-selejtezőiben az NB I-ből.

Jelenlegi állás szerint az is biztos, hogy az ezüstérmes MOL Fehérvár FC is kiemeltként várja az Európa Liga-selejtező sorsolását, a magyar bajnokság harmadik helyén végző együttes - a Mezőkövesd Zsóry FC vagy a Puskás Akadémia - azonban nem lesz kiemelt, míg a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd helyzete egyelőre kérdéses, a többi európai bajnokság végeredményétől is függ.

Ami biztos, hogy a Vidi az első selejtezőkörben elkerüli többek között a kazah Kairat Almatyt, az APOEL Nicosiát, a Rosenborgot, a Szalai Attilát foglalkoztató Apollont, a svéd Hammarbyt, vagy éppen a legutóbb a végállomást jelentő Vaduzt.

A sorsolásnál az Európai Labdarúgó Szövetség figyelembe veszi a regionális szempontokat is, így az alább található teljes lista szűkülhet.

Kiemelt csapatok

APOEL Nicosia (ciprusi 27.500), Rosenborg (norvég, 13.500), Apollon Limasszol (ciprusi, 12.500), MOL Fehérvár FC (10.500), Shkendija Tetovo (északmacedón 7.250), Dinamo Minszk (fehérorosz, 7.000), The New Saints (walesi, 7.000), Zrinjski Mostar (bosnyák 6.250), Kajrat Almati (kazah, 6.000), Zalgiris Vlinius (litván, 6.000), EL3 (dán, 5.650), EL23 (skót, 5.575), Motherwell (skót, 5.575), FC Vaduz (liehctensteni, 5.500), FK Ventspils (lett, 5.250), Valletta FC (máltai, 5.250), Lincoln Red Imps (gibraltári 5.250), EL2 (szerb, 5.100), Topolya (5.100), EL3 (svájci, 5.040), Kalju Nomme (észt, 5.000), Shaktor Saligorsk (fehérorosz, 4.750), EL23 (svéd, 4.550), Hammarby IF (svéd, 4.550), FH Hafnarfjardar (izlandi 4.500)

Nem kiemelt csapatok

Hibernians FC (máltai, 3.250), Levadia Tallinn (észt, 3.250), EL123 (szlovák, 3.175), Zeljeznicar (bsoynák, 3.000), EL3 (magyar, 2.575), Tre Penne (san marinói (2.250), Petrocub Hîncesti (moldáv, 2.000), Saburtalo Tbilisi (grúz, 2.000), Union Titus Pétange (luxemburgi, 1.600), Differdange (luxemburgi, 1.600),  Kauno Zalgiris (litván, 1.575), RFS Riga (lett, 1.525), Valmieras FK (lett 1.525), EL 123 (örmény, 1.525), EL123 (örmény 1.525), EL123 (albán, 1.475), Renova Dzepciste (északmacedón, 1.475), Sileks Kratovo (északmacedón 1.475), FK Borac Banja Luka (bosnyák, 1.375), EL13 (moldáv, 1.350), Sfântul Gheorghe (moldáv, 1.350), Bohemian (ír, 1.340), Derry City (ír, 1.340), Inter Turku (finn, 1.300), Honka Espoo (finn, 1.300), Breidablik (izlandi, 1.250), Bala Town (walesi, 1.250), Dinamo Batumi (grúz, 1.150), Lokomotivi Tbilisi (grúz, 1.150), Sirens FC (máltai, 1.150), Vikingur Reykjavik (izlandi, 1.075), EL13 (észt, 0.875)

Egyelőre kérdéses a sorsuk

forrás: kassiesa.home.xs4all.nl

Olvastad már?
Most már biztos: A Fradi kiemelt lesz a BL-selejtezőben
A Ferencváros kiemeltként várhatja a sorsolást a Bajnokok Ligája-selejtező első körében a megnövekedett UEFA-együtthatók miatt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz