Dárdai budapesti visszatérésébe is beleszólt a koronavírus-járvány – MLSZ-bejelentés

A korábbi magyar szövetségi kapitány és Hertha-edző mégsem érkezik.
Dudás Gábor 2020. március 9., hétfő 9:15
A korábbi magyar szövetségi kapitány és Hertha-edző mégsem érkezik.
Szerző: Dudás Gábor 2020. március 9., hétfő 9:15
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismeretes, egyre több európai ország sport-, illetve futballéletében is sok fennakadást okoz már a koronavírus-járvány. A kontinensen leginkább érintett Olaszországban például már mérkőzések maradtak el vagy kerültek zártkapus megrendezésre, de szó van arról is, hogy a teljes helyi futballéletet leállítják, míg Németországban is arról szólnak már a hírek, hogy a következő hétvégén nézők nélkül rendezhetik meg többek között a Bundesliga-forduló jelentős részét is.

Itthon egyelőre alacsonyabb osztályú találkozókat érintett egyelőre a járvány, főként az elővigyázatosság jegyében maradtak el mérkőzések, valamint a Budapest Honvéd olasz szakvezetőjének, Giuseppe Sanninónak kell kényszerpihenőt tartania.

Most pedig egy futballkötődésű rendezvény megtartását lehetetlenítette el a vírus terjedése: az MLSZ Oktatási Központja jelentette be és a jelentkezők részére e-mailt is küldött arról, hogy a tervekkel ellentétben mégsem tart szakmai előadást Budapesten Dárdai Pál. A magyar tréner korábbi berlini segítőjével, Admir Hamzagiccsal együtt beszélt volna vendégelőadóként hétfőn, egy kreditpontgyűjtő konferencián, az edzőképzés részeként, ám az előadás végül elmarad.

"A magyarországi koronavírus fertőzés megjelenése miatt elővigyázatossági okokból - az MLSZ Orvosi Bizottsága Elnökének határozott egyetértésével - az Önök, a családjuk és a munkahelyi környezetük megóvása érdekében is a 2020. március 09-i kreditpontszerző konferenciát lemondjuk.

A vis major helyzetre tekintettel az Edzőképzés vezetőjének, Sisa Tibor úrnak a döntése alapján a konferencián megszerezhető 10 kreditpontot Önöknek jóváírjuk.

Szeretném kérni, hogy levelünk elolvasása után tegye meg, hogy a konferencia elmaradásáról Ön is értesíti kollégáit, mert előfordulhat, hogy nem mindenki olvassa el ezt az üzenetet! Ezt előre is köszönjük Önöknek!" – olvasható az MLSZ-edzőképzés oldalán.

Egy másik Dárdai-rendezvény is elmarad

A volt kapitány egy balassagyarmati "talk-show-nak" is vendége lett volna a keddi napon, sőt, nyilvános edzést is tartott volna a Nógrád megyei városban, ám a rendezők bejelentették, hogy az esemény egy későbbi időpontban kerül majd megrendezésre.

Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
Tovább az összes átigazoláshoz