Remekül indítottad az idényt, a monori Tóth Barnával holtversenyben vezetitek az NB II góllövőlistáját 7-7 góllal, néhány éve viszont a Manchester Citynál voltál próbajátékon. Akkor el tudtad volna képzelni, hogy 23 évesen az NB II-es Csákvárban futballozol majd?

– Nem, akkor ez meg sem fordult a fejemben, mondhatom, hogy jobb karrierben reménykedtem. Az eddigi legnagyobb csalódás az, hogy huzamosabb ideig még nem tudtam stabilan az NB I-ben játszani, ugyanis ez volt a célom. Viszont úgy érzem, nem vagyok messze ennek az elérésétől, Csákváron jönnek a gólok, jövő nyártól pedig mindenképp az NB I-ben szeretnék játszani.

16 évesen nagy tehetségnek számítottam, elsősorban azért nem úgy alakult a karrierem, ahogy szerettem volna, mert nem kaptam meg a bizalmat – a Honvédban edzői és vezetői szinten sem

– mondta Bobál Gergely a csakfoci.hu-nak.

Ikertestvéred, a nyáron légiósnak állt Bobál Dávid karrierje felépítettebbnek tűnik, ő stabil NB I-es játékos volt évekig, aztán igazolt külföldre, míg a te pályafutásodat inkább az átigazolások, ország- és osztályváltások jellemezték. Hol ágazott el a karrieretek, illetve miért hiányoznak neked még azok a lépcsőfokok, amiket ő már meglépett?

– Az edzői döntéseken rengeteg múlik. Amikor Dávid elkezdett az NB I-ben játszani, nem csak a tehetsége miatt tették be a csapatba, hanem a fiatalszabály is segítette, Marco Rossi is elsősorban ezért játszatta. Nekem ilyen lehetőségem nem volt, ekkor pont Dortmundban voltam próbajátékon, ami bár nagyon hasznos volt, a hazatérés után sosem kaptam meg így a lehetőséget, mindig kölcsönbe kellett elmennem azért, hogy játéklehetőséget kapjak. Volt, hogy augusztus közepén megmondták, hogy biztosan nem fogok játszani, mert jött két csatár, és őket fogják pályára küldeni.

A Bobál-ikrek (balra Gergely, jobbra Dávid) 

Te játszottál valaha belső védőt? Hogy alakult ki, hogy Dávid hátra került, te pedig előre?

– Mindketten középpályásként kezdtünk, általában egymás mellett játszottunk, viszont én mindig előre mentem inkább, ő pedig hátra. Mindig szerettem csatárt játszani, középpályásként is inkább támadtam, védekezni sosem szerettem igazán. Egyébként Dávid is jó támadásban is, de ő nagyon szeret védekezni, és hátul hasznosabb tagja a csapatnak.

Futballberkekben pozitív személysiégű embernek tartanak, azt mondják, nem az a típus vagy, aki napokig rágódik azon, ha a hétvégén nem megy a játék vagy nem jön össze a gól, esetleg megsértődik, ha lecseréli az edzője. De mennyire viselt meg, amikor a ZTE-nél házi gólkirály lettél, majd a következő félévben a Honvéd NB III-as csapatában is csak elvétve kaptál lehetőséget?

– Az tényleg nehéz időszak volt, főleg azért, mert számos NB I-es ajánlatom volt a nyáron, és egyszerűen nem engedtek el. A Zalaegerszeg is meg akart venni, de oda nem akartam visszamenni, mert tudtam, hogy vannak élvonalbeli lehetőségek is.

Erre a Honvéd elnöke berágott rám, hogy miért nem megyek a ZTE-hez, mert az „milyen jó lehetőség lenne”. Én meg mondtam, hogy nem olyan jó az, ha mehetek az NB I-be is… Ezért leküldtek az NB III-ba, nyár vége felé megmondták, hogy irány a tartalékcsapat, de ott se játszhatok, csak edzhetek.

Szó nem volt arról, hogy nem úgy edzettem volna, ahogy kell, vagy a képességeimmel gondok lettek volna – egy vezetői döntés volt, nem mentem oda, ahova mondták, ez lett a büntetésem.

Ezek után milyen szívvel tudsz a Honvédra gondolni? Mégiscsak hosszú évekig „tartoztál” te és a testvéred is a Honvédhoz, de ezek után tudsz pozitívan gondolni a kispesti klubra?

– Vegyes érzéseim vannak, az biztos, hogy az első csapatban lenne még elintéznivalóm, de az is motiválna, ha ellenük játszanék. Azt sem zárnám ki végleg, hogy játszok még a Honvédban,

de amíg Hemingway úr az elnök, erre vajmi kevés esély van. Mondhatná, hogy menjek vissza, de fél évet, ha nem többet elvett a pályafutásomból.

Motivál, hogy a Honvédnál nem bíztak bennem, szeretném megmutatni, hogy többre vagyok képes.

Az NB II-t leginkább arra használnád fel, hogy “eladd” magad az NB I-be?

– Persze, szeretnék mielőbb feljebb lépni. Nyáron is voltak lehetőségeim, de olyan helyre nem akartam menni, ahol nem éreztem azt, hogy tényleg engem akarnak. Volt, ahol az elnök szeretett volna, de az edző nem annyira. Jövő nyáron, vagy akár már télen is váltanék, de olyan helyre vágyom, ahol én vagyok az első számú célpont. Különedzéseket végzek, keményen dolgozok – nyilván motivál az is, hogy az NB II-ben sok gólt rúgjak, de már az NB I-re is készülök. Nagy szintkülönbséget nem érzek a két osztály között, az NB I-ben nagyobb a rivaldafény, de talán ott könnyebb is játszani csatárként, több a hely, míg a másodosztályban sok csapat beáll a tizenhatosra, és nem tudunk mit kezdeni velük.

NB I-es játékosnak tartod magad?

– Teljes mértékben. Önbizalmam mindig is volt, remélem lesz is, de tényleg úgy érzem, hogy ha betennének egy NB I-es csapatba, tudnék teljesíteni bárhol, bármikor, akár már most is.

Mennyire jó ajánlólevél egy NB II-es gólkirályi cím? Az elmúlt években volt pár csatár, aki egy remek szezon után sem tudott az NB I-be igazolni, és megragadt a másodosztályban.

– Van presztízse is, azért nem rossz ajánlólevél, én is ezért küzdök, kimondva-kimondatlanul gólkirály szeretnék lenni. De egyben már az NB I-re is készülök, ezért képzem magam, és mivel jövő nyáron szabadon igazolható leszek, eljöhet végre annak az ideje, hogy az élvonalban játsszak. A korábbi gólkirályok között van olyan is, aki rossz helyre igazolt, nem bíztak benne, egy csatárnál ennél fontosabb nincs, és ha nem biztatják, nem támogatják, gyorsan félresiklik bárkinek a karrierje.

Játszottál a német negyedosztályban is. Az milyen erőt képvisel a magyar NB I-NB II-höz hasonlítva?

– Körülbelül az NB II-es szintet üti meg, viszont nagyobb a továbblépési lehetőség. Abból a Wolfsburg II-ből, ahol én játszottam, több korábbi csapattársam a Bundesligában vagy a Bundesliga II-ben szerepel, de az egyik játékos, aki nálunk csere volt, most a Norwichban játszik kezdőként. Az a csapat nagyon erős volt, viszonylag simán nyertük a bajnokságot, olyan társak mellett rengeteget fejlődtem, de a német negyedosztályt erősségben az NB II-höz hasonlítanám.

Képtalálat a következőre: „bobal wolfsburg”

Kit tartasz a legerősebb magyar támadónak, ki a példaképed?

– Eppel Marci lehet a példa számomra, ugyanis ő is NB II-ben játszott, utána pedig a Honvédban volt csapattársam. Bíztak benne, rúgta a gólokat, most pedig már a válogatottban, illetve légiósként játszik. Ez követendő példa lehet, az a karrier, amit ő befutott, simán összejöhet nekem is, vagy még magasabb szintre is juthatok.

10-15 gól bennem van szezononként, bármelyik csapatban, csak bízzanak bennem.

ÓHÁZY BÁLINT