A most futó román élvonalbeli szezon elején lépett érvénybe az a szabályozás, hogy minden együttes kezdő tizenegyében két fiatalnak, azaz U21-es életkorú játékosnak kell szerepelnie, de csak az egyiknek kell végig a pályán lennie. Az idény előtt már óriási kritika érte emiatt a Román Labdarúgó Szövetséget, a CFR Cluj vezetőedzője, Dan Petrescu például azt nyilatkozta: “Ilyen szabály nincs sehol a világon. Engem edzőként az eredmények miatt fizetnek, nem a fiatalok neveléséért. Ha a szabályokat be kell tartani, akkor felállunk két fiatallal, de senki nem gátolhat meg abban, hogy az első öt perc után az egyiket lecseréljem” – idézte az erdelyinaplo.ro a bajnokság kezdetekor a trénert.

Az 52 éves tréner végül be is tartotta “ígéretét”, március 9-én, a playoff-szakasz második fordulójában már az első percben lecserélte a 18 éves középpályását, Alin Ficát, helyére a 24 éves Alexandru Paunt küldte be, de már a bajnokság korábbi időszakában is előfordult, hogy a 16., a 27., vagy éppen a 32. minutumban hozta le a pályáról egy-egy fiatalkorú játékosát.

A Román LSZ elnöke, Răzvan Burleanu éppen ezért arról nyilatkozott a napokban a gsp.ro oldalon, hogy a következő időszakban szigoríthatnak a fiatalszabályon, hogy ehhez hasonló cserék ne forduljanak elő a jövőben.

A román lap felveti, hogy ehhez akár jó példaként szolgálhat és sokkal hatékonyabb lehet a Magyar Labdarúgó Szövetség által korábban már bevezetett, a fiatalok szerepeltetését ösztönző támogatási rendszer is.

Mint ismert, az MLSZ fiatalszabálya úgy fogalmaz erre az idényre: „Az összes fiatal labdarúgó játszott perceit összegezzük, méghozzá úgy, hogy az 1999. január 1-jén és azután született labdarúgók perceit egyszeres, a 2000. január 1. után születettekét kétszeres szorzóval kell figyelembe venni. Ha egy adott sportszervezet fiatal labdarúgói a bajnokságban játszott mérkőzéseken 2970 percet játszottak, akkor a sportszervezet 50 millió forint egyösszegű díjazásra jogosult”.

A hazai szabály pedig így szól: „Az összes hazai labdarúgók által játszott percek összegzésre kerülnek, oly módon, hogy az 1999. január 1. előtt született hazai labdarúgó perceit egyszeres, az 1991. január 1-jén és utána született hazai labdarúgó perceit kétszeres szorzóval kell figyelembe venni. Ha a sportszervezet hazai labdarúgói legalább 20 790 percet a pályán töltenek, akkor a sportszervezet ötvenmillió forint egyösszegű díjazásra jogosult.”