A megye I-ben születik újjá a becsődölt magyar focicsapat - bizarr helyzet állt elő Sopronban

A becsődölt NB II-es csapat helyett az eddigi utánpótlás-egyesület indít megye I-es csapatot Sopronban - apró bökkenő, hogy ott volt már egy olyan.
Dudás Gábor 2018. augusztus 9., csütörtök 12:18
A becsődölt NB II-es csapat helyett az eddigi utánpótlás-egyesület indít megye I-es csapatot Sopronban - apró bökkenő, hogy ott volt már egy olyan.
Szerző: Dudás Gábor 2018. augusztus 9., csütörtök 12:18

Már az előző idény közben beszámolt arról a csakfoci.hu, hogy komoly anyagi gondokkal kellett (sikertelenül) megküzdenie az NB II-es Sopronnak, a játékosok fizetése is elmaradt, igazából már ígéret sem maradt a tartozások rendezésére.

A csapat végül simán kiesett a másodosztályból és úgy tűnt, az NB III-et sem tudja vállalni majd, miután a hiánypótló határidők lejártak, az MLSZ-hez és az önkormányzathoz nem érkezett sem adósságmentes igazolás, illetve az NB III-as működéshez szükséges fedezet sem, így a kft. megmentésére nem maradt semmi esély, ezzel megszűnik a labdarúgócsapatot működtető cég.

A megoldást végül a helyi utánpótlás-egyesület, az SC Sopron szolgáltatta, amely saját erőből, önálló felnőtt csapatot indít a megyei első osztályban.

"Immár hivatalos! Férfi felnőtt csapatunk a megyei I. osztályban kezdheti meg a 2018-2019-es bajnoki évet!

A Soproni VSE NB II-es csapatának csődje nehéz helyzetbe hozta az SC Sopront is, hiszen a közel 600 utánpótláskorú labdarúgót foglalkoztató egyesület önhibáján kívül felnőtt csapat nélkül maradt. Az SC Sopron mindig is fontosnak tartotta, hogy megfeleljen a Magyar Labdarúgó Szövetség előírásainak, mind sportszakmai, mind pedig pénzügyi szempontból. Sajnos, korábban pont a klublicence előírása nem tette lehetővé számunkra, hogy saját jogon és néven felnőtt csapatot indíthassunk a megyei osztályban.

Egy utánpótlás-nevelő klub azonban nem maradhat cél és felnőtt csapat nélkül! Leány szekciónk immár második éve működik Kiemelt Képzési Központként, amelynek csúcsán saját jogon egy NB II-es női felnőtt csapat található, így látjuk és tapasztaljuk, hogy mennyire fontos a felnőtt csapat egy egyesület életében! Sportolóink fejlődése érdekében az SC Sopron, amint lehetősége nyílt rá önálló férfi felnőtt csapatot nevezett be a megyei bajnokságban, egyúttal – a sporttörvény adta lehetőséggel élve - méltányossági kérvénnyel fordultunk az MLSZ-hez, hiszen korosztályos válogatottakat is nevelő egyesületünk minden előírásnak és feltételnek megfelel a magasabb osztályban való szerepléshez. Ezúton is köszönjük az MLSZ-nek a támogatását, akik felkérték egyesületünket, hogy 16. csapatként vegyen részt a megyei I. osztály küzdelmeiben" - olvasható az SC Sopron Facebookon megjelent közleményében.

Csak egy maradhat?

Mindeközben az egyébként ugyancsak megye I-es Soproni FAC csapatának működése került veszélybe. A városvezetés döntésének értelmében ugyanis a Városi Stadion nem a SFAC, hanem az SC Sopron otthona lesz a jövőben, ráadásul utóbbiba csapathoz kerül a SFAC eddigi keretének magja is.

A SFAC néhány napja már csak a jobbára U19-es játékosokból álló gárdával tudott kiállni a Lipót-Pékség csapata ellen a Magyar Kupában.  Hivatalosan azonban egyelőre mindkét soproni gárda tagja a megyei élvonal mezőnyének, az SC Sopron a Gyirmót második csapat, a SFAC pedig Pannonhalmán kezdheti meg bajnoki szereplését szombaton.

https://www.facebook.com/sfac1900/photos/a.604449432996518.1073741827.604442256330569/1814645918643524/?type=3&theater

Címkék: #magyar foci #Sopron
Átigazolások
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Fradi
Ifj. Lisztes Krisztián
Utánajártunk, milyen jövő várhat Lisztes Krisztiánra.
Szentlőrinc
Márton Gábor
Márton Gábor sportigazgatóként csatlakozik az NB II-es csapathoz.
Tovább az összes átigazoláshoz