A Roma és a Napoli is nyert, a Juve még nem nyugodhat meg - videó

Kétszer vezetett a Chievo az AS Roma ellen az olasz élvonalban, a második helyen álló együttes azonban mindkétszer egyenlített, végül pedig 5-3-ra nyerte meg a gólgazdag bajnoki mérkőzést. A nápolyiak 4-1-re verték a Fiorentinát.
Csakfoci Admin 2017. május 20., szombat 18:34
Kétszer vezetett a Chievo az AS Roma ellen az olasz élvonalban, a második helyen álló együttes azonban mindkétszer egyenlített, végül pedig 5-3-ra nyerte meg a gólgazdag bajnoki mérkőzést. A nápolyiak 4-1-re verték a Fiorentinát.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. május 20., szombat 18:34

Matematikailag még a bajnoki címet is elérheti, gyakorlatban inkább a második helyért küzd az AS Roma a Seria A-ban. Ma az alsóházban tanyázó Chievo vendégei voltak a rómaiak, és az első félidőben kétszer is hátrányba kerültek. Mindkétszer volt válaszuk a hazaiak góljára, így 2-2-vel mehettek pihenőre.

A második játékrészben már a Roma ragadta magához a kezdeményezést, 5-2-re is elléptek a vendégek, a Chievo a hajrában állította be a 3-5-ös végeredményt.

Sikerével az AS Roma a második, a Chievo vereségével a 14. helyen áll az olasz élvonalban.

A Napoli Mertens duplájával, valamint Koulibaly és Insigne találatával 4-1-re verte a Fiorentinát, így kapaszkodik a Juve-Roma kettősre.

Az egy meccsel kevesebbet játszó Juventus így még nem nyugodhat meg, igaz, ha holnap nyer, biztosan bajnok.

ÍGY ÁLL A SERIE A - TABELLA

Serie A, 37. forduló

Napoli-Fiorentina 4-1 (Koulibaly 8., Insigne 36., Mertens 57., 64., ill. Ilicic 60.)

Chievo - AS Roma 3-5 (Castro 15., Inglese 37., 86. ill. El Shaarawy 28., 58., Salah 42., 76., Dzeko 83.)

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz