Szoboszlai lenyomta Dárdai világbajnok igazolását, de Jovic őt is durván veri

A felmérésben résztvevő szurkolók véleménye szerint a Frankfurt járt a legjobban a téli átigazolási időszakban Luka Jovic szerződtetésével, míg a második az RB Leipzig lett Szoboszlai Dominik megvásárlásával.
Nyikes Zoltán 2021. február 9., kedd 12:17
A felmérésben résztvevő szurkolók véleménye szerint a Frankfurt járt a legjobban a téli átigazolási időszakban Luka Jovic szerződtetésével, míg a második az RB Leipzig lett Szoboszlai Dominik megvásárlásával.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. február 9., kedd 12:17

Az SiD sportinformációs ügynökség felmérést végzett a német fociszurkolók körében, hogy véleményük szerint melyik Bundesliga-csapat erősített a legjobban a téli átigazolási szezonban - írja a német Sky Sport.

A közvélemény-kutatás élén az Eintracht Frankfurt végzett, amelyhez kölcsönben visszatért a Real Madridtól Luka Jovic, a szerb támadó pedig már három gólnál jár öt mérkőzés alatt. A megkérdezett szurkolók 48.5 százaléka gondolta úgy, hogy a 11-szeres válogatott csatár érkezésével a frankfurtiak erősítettek a legjobban.

A második helyen az RB Leipzig végzett, a drukkerek 14.4 százaléka szerint Szoboszlai Dominik szerződtetésével ugyanis nagyot húzott a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató Bundesliga-csapat.

A felmérésből az is kiderült, hogy a drukkerek nem igazán bíznak abban, hogy a Hertha BSC világbajnok középpályása, Sami Khedira megváltaná a világot Dárdai Pál csapatánál, a megkérdezettek mindössze hat százaléka gondolja úgy, hogy sikersztori lesz a korábbi Real Madrid- és Juventus-játékosé. A szurkolók továbbá egyáltalán nem bíznak abban, hogy a 37 éves Klaas-Jan Huntelaar a Schalke segíségére tud lenni a kiesés ellen folytatott harcban, csupán 0.3 %-a gondolja úgy a közvélemény-kutatás résztvevői között, hogy a holland játékos maradandót fog alkotni.

A SiD arra is kíváncsi volt, hogy ár-érték arányban ki volt a legjobb téli igazolás a Bundesligában. Itt is Luka Jovic (28.1 %) végzett az első, míg Szoboszlai Dominik (15.7 %) a második helyen, a harmadik helyre pedig Sami Khedira (12.3 %) futott be.

Olvastad már?
Itt a nagy bejelentés: Szoboszlai visszatért
A vártnál korábban tért vissza Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott középpályása. Helyzetéről, Julian Nagelsmann vezetőedző nyilatkozott az egyik német lapnak.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A lengyel bajnokságban szereplő Pogon Szczecinben kölcsönben futballozó Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy a következő idényben is a klub játékosa legyen.
ZTE
Svájcba is vinnék a védőt
Az svájci FC Basel is érdeklődik a ZTE nigériai védője, Akpe Victory iránt. A Magyar Kupa-döntőn meg is nézték a 19 éves játékost. (Basler Zeitung)
ETO
Tóth kell a Nürnbergnek
A Bundesliga 2-es 1. FC Nürnberg már a második ajánlatot tette az ETO-nak Tóth Rajmundért. A játékost képviselő Fehér Milán azt is elárulta emellett: szeretnék, ha a felek megegyeznének egymással. (M4 Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz