Dárdai szerződése: Csak a magyar válogatottért hagyná ott a Herthát

Nem kérdés, ki lesz az edző a következő szezonban is, Petry Zsolt helye is atombiztosnak tűnik a berlini stábban.
Dudás Gábor 2017. január 12., csütörtök 7:53
Nem kérdés, ki lesz az edző a következő szezonban is, Petry Zsolt helye is atombiztosnak tűnik a berlini stábban.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 12., csütörtök 7:53

 

Michael Preetz, a Hertha gólrekordere és csapatmenedzsere újfent megerősítette, és biztos benne, hogy Dárdai Pál határozatlan idejű szerződését ebben az évben is meghosszabbítják a felek, így a magyar szakvezető további egy évig biztosan marad a kispadon.

- Számomra egyértelmű, hogy Pál másik Bundesliga-csapatért soha nem hagyná el a Herthát, talán majd egyszer, a magyar válogatott kedvéért igen…vagy visszatér majd az utánpótlásunkba, ki tudja. Ő a Herthához tartozik. Még egy kicsit kell egyeztetnünk a szerződéséről - idézi Preetzet a Berliner Morgenpost.

 

Az egykori csapattárs szerint a berlini gárdán nagyon láthatóak Dárdai kezeinek nyomai.

- Az elmúlt 23 hónapban, Pál irányítása alatt minden játékosunk – nem csak a fiatalok – rengeteget fejlődött. Nagy az egység és a taktikai fegyelmezettség a gárdánál, ami a vezetőedzőnek és stábjának köszönhető.

Apropó, stáb: Dárdai mellett Petry Zsolt kapusedző szerződése is lejár a nyáron, de Preetz szerint biztos, hogy a magyar kapusedző, valamint a magyar vezetőedző jobbkeze, Rainer Widmayer is marad a csapatnál, hosszabbítani fognak velük is.

Magyar válogatott a Honvédnál, 90 milliós Fradi-kiszemelt - a legfrissebb átigazolási hírekért kattints ide!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Fekete Tivadar
Fekete Tivadar, a Nyíregyháza sportigazgatója a nyári átigazolásokról nyilatkozott.
Fehérvár
Pető Milán
A Vidi szerződést hosszabbított Pető Milánnal, aki éppen az előző fordulóban szerezte meg első élvonalbeli találatát.
Debreceni VSC
Japán támadó a kiszemelt?
A haon.hu szerint Naoaki Senaga a Debrecen látókörébe került.
Tovább az összes átigazoláshoz