Az NB I-be kiszemelt csatárklasszis inkább visszavonul

Kevin Kuranyi befejezi.
Dudás Gábor 2017. március 24., péntek 20:00
Kevin Kuranyi befejezi.
Szerző: Dudás Gábor 2017. március 24., péntek 20:00

A télen merült a Haladásnál a 34 éves, 52-szeres német válogatott támadó, Kevin Kuranyi szerződtetése. A szombathelyiek tárgyaltak is a játékos képviselőivel, de anyagi lehetőségeik végül nem engedték meg, hogy le is igazolják magyar gyökerekkel is bíró csatárt, akinek a múlt nyár óta nem volt csapata.

Kuranyi Európa-bajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát, 275 mérkőzésen 111 gólja van a Bundesligában. Korábban a Stuttgart, a Schalke és a Dinamo Moszkva, legutóbb pedig a Hoffenheim játékosa volt.

 

Mint kiderült, utóbbi gárda karrierje utolsó csapata is lett, Kuranyi pénteken, hivatalos honlapján jelentette be, hogy befejezi pályafutását.

"Az utóbbi hónapok alatt meghozott döntésem az, hogy befejezem. Nehéz kimondanom, de eljött az ideje. Keményen dolgoztam az alatt is, amíg nem volt csapatom, és nagyon válogatós voltam abból a szempontból, hogy hová igazoljak. Nem az anyagiak miatt, hanem a sportszakmai kihívás és az is fontos volt, hogy ne kerüljek túl messzire Stuttgarttól, ahová a családommal együtt 2015-ben költöztem. Nem akartam már messzire kerülni tőlük. Voltak megkeresések, tárgyalások, de nemet mondtam pénzügyileg kecsegtető orosz, brazil, katari és kínai ajánlatokra is emiatt. Futballozni akartam még, de már nem mindenáron. És hogy mit hoz a folytatás? Maradok a labdarúgásban, meg akarom osztani másokkal a megszerzett tudásomat, tapasztalataimat, elsősorban a fiatalokkal. Hallotok még rólam. Köszönöm a támogatásotokat” – írta Kuranyi.

Átigazolások
Békéscsaba
Edzőváltás?
A kispadról nagy valószínűséggel távozó Csató Sándor vezetőedző helyét a korábbi NB I-es játékos, Marián Sluka veheti át. (NSO)
Puskás A.
Olasz klub kopogtat
Az olasz élvonalbeli Pisa kivásárolná szerződéséből a Puskás Akadémia U17-es válogatott középpályását, Somfalvi Barnát. (nb1.hu)
Kisvárda
Hosszabbítás Szenteste napján
A Kisvárda Szőr Levente 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja – az érintettek erről állapodtak meg szóban. Hamarosan alá is írhatnak.
Tovább az összes átigazoláshoz