A Nice csapata szerdán 4-2-re legyőzte a St. Étienne együttesét a francia bajnokságban. A találkozón nagy felháborodást keltettek a nizzaiak szurkolói, miután a Nantes egykori játékosát, Emiliano Salát szidalmazták írja a lequipe.fr. Sala még 2019-ben hunyt el repülőgép-balesetben, amikor a Cardiff csapatához készült átigazolni.

– Ő egy argentin, aki nem úszik túl jól, Emiliano a víz alatt – hangzott a vállalhatatlan rigmus a hazai szurkolóktól. A drukkerek gyalázkodását, a Nice vezetőedzője, Christophe Galtier mélyen elítélte.

Nincs jelzőm arra, amit hallottamkezdte a tréner. A meccs után az öltözőben az első reakció nem éneklés, örömkiáltás vagy megkönnyebbülés volt. Arról kellett beszélni, amit a játékosok hallottak. A technikai stábom, az orvosi stábom és a játékosok nevében szeretnénk bocsánatot kérni Emiliano Sala családjától és a Nantes csapatától.

Egy stadionban sok mindent lehet hallani, de amit ez a néhány ember – akik nem csak hárman voltak – tett… Néha azt mondják, hogy amit a stadionban látunk, az a társadalom tükörképe: ha ez a mi társadalmunk, akkor nagy szarban vagyunk! Számomra ez szürreális, nincsenek szavaim. Maradjanak otthon! Ha a halottak megsértéséről van szó, maradjanak otthon! Ha üvegeket akarnak dobálni, maradjanak otthon! Ezek nélkül az emberek nélkül is győzni fogunk – zárta Galtier.

A szurkolók rigmusa azután alakult ki, hogy szombaton a Nantes együttese 1-0-ra legyőzte a Nice-t a Francia Kupa döntőjében.

Megható felvételek: A háború kezdete óta először lépett pályára az ukrán válogatott – videó