Márton: "A mérkőzés vége nem nézett ki jól"; Bódog: "A Malmö semmi extrát nem mutatott, de megérdemelten nyert" - értékelések

A fehérvári vezetőedző szerint teljesen megérdemelt csapata továbbjutása, míg a Honvéd szakvezetője úgy látta, egy félidőt odaajándékoztak az ellenfélnek.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 17., csütörtök 23:26
A fehérvári vezetőedző szerint teljesen megérdemelt csapata továbbjutása, míg a Honvéd szakvezetője úgy látta, egy félidőt odaajándékoztak az ellenfélnek.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 17., csütörtök 23:26

Hibernians FC - MOL Fehérvár FC 0-1

A mérkőzés összefoglalója itt! 

Stefano Sanderra (Hibernians): - Meglátásom szerint a mérkőzés két részre osztható. Az első hatvan percben a MOL Fehérvár játszott mezőnyfölényben, számos helyzetet dolgoztak ki, jobbak voltak nálunk. A bekapott gól után nekünk is megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, a legnagyobb helyzetünknél a felsőlécen csattant a labda. Mindent egybevéve, a Fehérvár megérdemelten nyerte meg a mérkőzést (molfehervarfc.hu)

Márton Gábor (Fehérvár): - Az első félidőben rendkívül jól játszott a csapat, megfelelő tempót diktáltunk, látványos helyzeteket dolgoztunk ki, azonban nem sikerült a gólszerzés. A második félidőben megszereztük a vezetést, majd kissé kapkodóssá vált a játékunk. A mérkőzés vége nem nézett ki jól, megvoltak a lehetőségeink, hogy lezárjuk a mérkőzést, ehelyett a végén izgulnunk kellett. Nincs könnyű mérkőzés az Európa Ligában, láttunk már példát meglepetésre. Gratulálok a srácoknak, teljesen megérdemelt a győzelmünk és a továbbjutásunk is (molfehervarfc.hu)

Budapest Honvéd - Malmö FF 0-2

A mérkőzés összefoglalója itt! 

Bódog Tamás (Honvéd): - A mai mérkőzésen az első félidőt odaajándékoztunk az ellenfélnek, mert bár akkor is próbálkoztunk, talán túlságosan tiszteltük az ellenfelet. A második játékrészben már megvolt az a bátorság, ami az elsőben hiányzott. A Malmö semmi extrát nem mutatott, de megérdemelten nyertek, akkor is, ha lesről született az első góljuk. A befejezéseknél hiányoztak az utolsó passzok és a pontosság.

Jon Dahl Tomasson (Malmö): - Büszke vagyok a játékosaimra, mert ma este úgy játszottak, ahogy egy Európa Liga-meccsen illik és kell, ráadásul idegenben. Kapott gól nélkül sikerült lehoznunk a mérkőzést, a fiúk szívvel és fejben is 90 percig koncentráltak, így nagyon elégedett vagyok velük.

Átigazolások
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Kisvárda
Dinnyés Olivér
Honlapunk úgy tudja, hogy Dinnyés Olivért szívesen látnák Kisvárdán.
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Tovább az összes átigazoláshoz