Premier League: Megvan a Manchester United új vezetőedzője - hivatalos

Az előzetes sajtóhíreknek megfelelően Ralf Rangnick lett az angol élvonalban szereplő Manchester United menedzsere.
Csakfoci Admin 2021. november 29., hétfő 13:15
Az előzetes sajtóhíreknek megfelelően Ralf Rangnick lett az angol élvonalban szereplő Manchester United menedzsere.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. november 29., hétfő 13:15

A várakozásoknak és korábbi sajtóhíreknek megfelelően a63 éves német Ralf Rangnick lett a Manchester United új vezetőedzője, miután az idény végéig aláírta a szerződését a klubnál, majd két éven át tanácsadói szerepet fog betölteni az együttesnél.

A klub közleménye szerint Michael Carrick még marad a csapat élén, csak a vízum és a munkavégzési engedélyek megszerzésének idején múlik, hogy mikortól áll munkába a német szakember.

- Ralf az egyik legelismertebb edző és újító az európai futballban. Az első számú jelöltünk volt az ideiglenes menedzseri posztra a közel négy  évtizedes, felbecsülhetetlen értékű vezetői tapasztalata és technikai tudása miatt. Alig várjuk, hogy együtt dolgozzunk a szezon hátralévő részében, valamint tanácsadóként a további két évben is - mondta a manutd.com-nak John Murtough sportigazgató.

- Izgatottan várom, hogy csatlakozhassak a Manchester Unitedhez és arra fogok koncentrálni, hogy a szezon sikeres legyen a klub számára. A csapat tele van tehetséges játékosokkal és remek az egyensúly a fiatalok és a tapasztalt játékosok arányában. A következő hat hónapban minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem kihozni a játékosokból a bennük rejlő tehetséget, egyénileg és ami annál is fontosabb, csapatként egyaránt. Ezen túlmenően, már alig várom, hogy tanácsadói szerepkörben támogassam a klub hosszabb távú céljait - nyilatkozta Rangnick, aki idén nyártól a Lokomotiv Moszkva sportfejlesztési vezetőjeként tevékenykedett.

Rangnick vezetőedzőként megfordult a Stuttgartnál, a Hannovernél, Schalkénál és az RB Leipzignél is. Jelentős szerepe volt a Red Bull-csapatok sport- és futballfejlesztési részlegének vezetőjeként az RB Leipzig, RB Salzburg, Red Bull Bragantino és a New York Red Bulls felfuttatásában. Emellett az ő irányítása alatt jutott fel a Bundesligába az Ulm.

Mint ismert, Ole Gunnar Solskjaert a múlt szombati Watford elleni 4-1-es vereséget követően menesztették, azóta ideiglenesen Michael Carrick irányította az együttest a Villarreal elleni BL-csoportmeccsen és a Chelsea elleni rangadón is.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz