Mourinho a győztes meccs után is két játékosát szidta

Nem tetszett neki, hogy sérültet jelentettek.
Dudás Gábor 2016. november 7., hétfő 6:22
Nem tetszett neki, hogy sérültet jelentettek.
Szerző: Dudás Gábor 2016. november 7., hétfő 6:22

Bár a Manchester United javított a hétközi, Fenerbahce elleni EL-vereség után, és 3-1-re győzött vasárnap a Swansea otthonában, José Mourinho nem volt teljesen elégedett.

A portugál menedzsernek két angol válogatott játékosa hozzáállása nem tetszett túlságosan…

- Voltak játékosaink, akiknek gondjaik voltak, és nem játszottak, és voltak játékosaink a pályán is, akik játszottak, pedig gondjaik voltak. Chris Smalling azt mondta, nem érzi magát 100 százalékosnak a fájdalma miatt, Luke Shaw pedig reggel közölte, hogy nincs olyan állapotban, hogy játszhasson. Miattuk kellett átalakítanunk a védelmet. Vannak más sportágakban jeleskedő, a sportot magas szinten űző barátaim. Van közöttük egy remek teniszező is, aki azt mondta, hogy több olyan meccsre emlékszik pályafutása során, amikor fájt valamilyen, mint olyanokra, amelyeken teljesen rendben volt…ha igazi versenyző vagy, akkor mindig a határaidat maximálisan kihasználva kell teljesítened. Szerintem néhány játékosnak nem ilyen a mentalitása…

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Hazatért a román légiós
A játékosok minőségében és a szurkolók szenvedélyességében is veri Magyarországot a román foci, de a színvonal magasabb az NB I-ben - állítja a hat év és négy magyar klub után hazatérő Cornel Ene.
FTC
Owusu Izraelben
Az izraeli élvonalban szereplő Maccabi Bnei Reineh hivatalos felületein tudatta, hogy leigazolta Owusu Kwabenát, aki legutóbb a Ferencváros játékosa volt.
Légiósok
Csoboth Törökországban
A török élvonalban sereghajtó Genclerbirligi a 2025/26-os szezonra kölcsönvette Csoboth Kevint. 
Tovább az összes átigazoláshoz