A szombat délutáni Dánia-Finnország (0-1) csoportmérkőzés után 21 órától játszották a B-csoport 1. fordulójának másik mérkőzését, az Oroszország-Belgium összecsapást.

A belgák aktívabban kezdték az első játékrészt, melynek eredményként már a 10. percben megszerezték a vezetést. Mertens rossz beadása után Semenov az ötösön levette a labdát Lukakunak, aki köszönte szépen és kilőtte a bal alsót. Tíz perccel később Tielemans gondolt egyet, ám 15 méterről eleresztett lökete a kapu fölé szállt. A 34. percben kétgólosra nőtt a belgák előnye, Hazard bal oldali beadását Shunin kiütötte, de pont Meuiner elé került a játékszer és hét méterről a bal alsóba lőtt.

Fordulás után Golovin lövését Courtois fogta, majd az orosz szövetségi kapitány két helyen is változtatott a csapatán. A cserék után kicsit leült a mérkőzés képe, a mezőnyben folyt a játék, sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk. A 88. percben még Lukaku meglőtte második gólját, kialakítva ezzel a 3-0-s végeredményt.

Európa-bajnokság, 1. forduló, B-csoport

Belgium-Oroszország 3-0 (Lukaku 10., 88., Meuiner 34.)

Belgium: Courtois – Alderweireld, Boyata, Vertonghen (Vermaelen 77.) – Castagne (Meuiner 27.), Dendoncker, Tielemans, T. Hazard – Mertens (E. Hazard 72.), Lukaku, Carrasco (Praet 77.)

Oroszország: Shunin – Fernandes, Semenov, Dzhikiya, Zhirkov (Karavaev 43.) – Ozdoev, Barinov (Diveyev 46.) – Zobnin (Mukhin 63.), Golovin, Kuzyayev (Cheryshev 30., Miranchuk 63.) – Dzyuba

Sokkoló percek az Eb-n: Az összeeső Eriksen életéért küzdöttek a pályán – videó