A kispesti Soltész Dominikot választották meg a VII. Honvéd Kupa legjobb játékosának.
Nem először szerepelt dán csapat az idén hetedik alkalommal megrendezett Honvéd kupán, hiszen korábban a négyszer rajthoz álló Aalborg két alkalommal győzni is tudott. Idén újoncot avatva, a Bröndby is mérette magát a többi csapattal, és bejutott a fináléba.
A döntőben magabiztos játékkal, a mérkőzésen szinte végig irányítva legyőzték az izrael Maccabi Petah Tikvát. A harmadik helyért a szerb Partizan Belgrád és a Honvéd játszott, amelyen a kispestiek végül alulmaradtak.
A negyedik helyezés mellett a kispestiek nem szomorkodhatnak, hiszen a kupa legjobb játékosának a honvédos Soltész Dominikot választották meg.
Átigazolások
Kisvárda
Edzőváltás
Szerződést bontott Supka Attilával a Kisvárda.
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.