U21: "Rengeteget segítettek a magyar edzők"

Edző és csapat összekovácsolódott, kivívta egymás tiszteletét, ami a pályán elért eredményekben is megmutatkozott.
Privacsek András 2016. szeptember 7., szerda 16:10
Edző és csapat összekovácsolódott, kivívta egymás tiszteletét, ami a pályán elért eredményekben is megmutatkozott.
Szerző: Privacsek András 2016. szeptember 7., szerda 16:10

A magyar U21-es válogatott élén edzőváltás történt a nyáron: Robert Kilin munkáját augusztus elején Michael Boris vette át. Az új szövetségi edző érkezése után rögtön magyarul kezdett tanulni, de a beilleszkedéshez és az eredményes munkához arra is szükség volt, hogy edző és csapata hosszabb időt töltsön együtt.

-    Új edzőként kerültem az U21-es csapathoz, így az első körben az volt a legfontosabb, hogy megismerjük egymást a játékosokkal, és olyan munkát végezzünk, amellyel kivívjuk egymás tiszteletét. A beilleszkedésben, a játékosok megismerésében rengeteg segítséget kaptam a magyar kollégáktól, a háttérstábtól, amit ezúton is köszönök nekik. Hosszú, fárasztó, de eredményes tizenhét napot töltöttünk együtt az összetartás során. Ez idő alatt két teljesen különböző ellenféllel mérkőztünk meg, több új játékos is bemutatkozhatott a válogatottban, úgy gondolom, hogy a társaság a pályán és azon kívül is összekovácsolódott – értékelte az mlsz.hu-nak a mögöttünk álló időszakot Michael Boris.

Bemutatkozó mérkőzésén a csapat 4-0-ra verte Liechtensteint, majd idegenben, 8500 néző előtt 1–1-et játszott Lengyelország ellen.

-     Két teljesen különböző csapattal kellett játszanunk néhány napon belül. A lengyelek elleni összecsapáson egészen más taktikával mentünk fel a pályára, ráadásul az Eb-selejtezőnkön pályára lépő kezdőcsapatból csak egyetlen játékos, Szilvási Péter maradt a csapatban. Elemeztük a lengyelek játékát, és úgy gondoltuk, hogy két dologgal tudunk problémát okozni nekik: ha háromvédős labdakihozatalt játszunk öt-hat emberrel a középpályán, illetve ha agresszíven letámadjuk a labdás játékosukat már az ő térfelükön. A csapat képes volt megvalósítani az elképzeléseinket, pedig nem volt könnyű dolguk: a kezdőbe 10 különböző klubtól érkeztek a játékosaink. Bár egy kis szerencse is kellett a döntetlenhez, megérdemelték a srácok, mert az utolsó pillanatig harcoltak – dicsérte játékosait a szövetségi edző.

Címkék: #magyar foci
Neked ajánljuk
Átigazolások
Vasas
Szerződéshosszabbítás
Hivatalos honlapján jelentette be a Vasas, hogy 2028 nyaráig szerződést hosszabbított Kapornai Bertalannal.
ETO FC Győr
Újabb légiós érkezhet
Az egyiptomi labdarúgással foglalkozó Onze Masr beszámolója szerint kéthetes próbajátékon vesz részt az ETO FC Győrnél Mohamed Tarek.
Ferencváros
Kelendő a csatár
A török sajtó szerint a másodosztályú Amedsporba igazolhat a Ferencvárostól Aleksandar Pesic, ám mindez az ulloi129.hu szerint nem igaz.
Tovább az összes átigazoláshoz