Lesz dolga Borisznak: 0-4 Szlovákia ellen

Az egyelőre csak formálódó, korosztályváltáson átesett magyar férfi U21-es válogatott április 19-én Zólyomban lépett pályára a szlovák korosztályos csapat ellen, és 4–0-s vereséget szenvedett a felkészülési találkozón.
Mokány Lajos 2017. április 19., szerda 19:40
Az egyelőre csak formálódó, korosztályváltáson átesett magyar férfi U21-es válogatott április 19-én Zólyomban lépett pályára a szlovák korosztályos csapat ellen, és 4–0-s vereséget szenvedett a felkészülési találkozón.
Szerző: Mokány Lajos 2017. április 19., szerda 19:40

A korosztályváltáson átesett U21-es válogatottnak a szlovákok elleni volt a második közös mérkőzése, és az első, amelyen a csapatot vezető szövetségi edző, Michael Borisz a válogatott mellett lehetett – az ezt megelőző időszakban az U19-es válogatott mellett dolgozott a szakember, amellyel nagyon közel került az Európa-bajnoki szereplés kiharcolásához - írja az mlsz.hu.

A felkészülési meccsek célja, hogy a stáb megtalálja a megfelelő játékoskeretet, mire 2017. szeptember 5-én megkezdődnek a 2019-es Európa-bajnokság selejtezői.

Az első, Görögország elleni felkészülési találkozóhoz képest számos poszton változott meg a magyar csapat, az akkori kezdőből mindössze Kecskés Máté és Jancsó András volt ott Szlovákia ellen a pályán.

A szakmai stáb munkáját nehezíti, hogy nem hivatalos UEFA-játéknapon lekötött találkozókra a szövetség nem hívhatja haza a légiósokat, illetve tekintettel kell lennie a kiélezett bajnoki küzdelmekre, az OTP Bank Liga klubjaival való együttműködésre. Ennek ellenére minden nemzetközi mérkőzésből sokat lehet, és kell is tanulni – vallja Michael Boris.

– Nagyon kevés időnk volt felkészülni a találkozóra, tulajdonképpen egy igazi edzést követően léptünk pályára Szlovákia ellen. Teljesen új kerettel, az 1996. január 1-je után született labdarúgókkal készülünk az Eb-selejtezőkre. A játékosoknak is meg kell ismerniük egymást, és persze nekem is őket. Egyelőre nagy a fluktuáció a csapaton belül, sok fiatalnak adunk lehetőséget a bizonyításra, a Szlovákia ellen készülő keretbe hat másodosztályú klub is adott játékost. Egy tanulási folyamat elején járunk, minden meccsből, minden elkövetett hibából tanulnunk kell. Természetesen nem örülök a vereségnek, de hasznos tapasztalatokat szerzett a stáb és a játékosok is. Nincs sok időnk az első tétmeccsünkig, addig is kettőzött erővel kell dolgoznunk, hogy ha eljön az idő, készen álljunk a feladatra – értékelte a mérkőzést Michael Boris.

A két válogatott összecsapására szerdán, 16:30-tól került sor az MFK Zvolen felújított stadionjában, amelyben ez volt az első, nemzetek közötti mérkőzés, amelyet valaha rendeztek.

Szlovákia–Magyarország 4–0 (2–0)

Magyarország, I. félidő: Gyollai Dániel – Szivacski Donát, Kecskés Ákos, Jancsó András, Zabari Dávid, Vida Máté, Kleisz Márk, Sejben Viktor, Rácz Barnabás, Makrai Gábor, Tóth Milán

Magyarország, II. félidő: Horváth Dániel – Talabér Attila, Szélpál Norbert, Barna Szabolcs, Zachán Péter, Gazdag Dániel, Csernik Kornél, Katona Máté, Bartos Julián, Deli Márió, Tóth Milán

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
20 éves szerb középpályás jön?
Sajtóhírek szerint Dorde Gordic a Debrecenhez kerülhet, miután a Koper hoppon maradt a fiatal játékos megszerzéséért folyó versenyben.  
Fradi
Saldanha távozott
Megerősítést nyert, amit korábban a Csakfoci előre jelzett: Matheus Saldanha az Al-Wasl együtteséhez szerződött.
ZTE
Németh Ervin
A Zalaegerszeg kapusa, Németh Ervin egy évre kölcsönben a Lendva csapatához került.
Tovább az összes átigazoláshoz