Két 17 éves nem játszhat az U19-es válogatottban - összetartás Telkiben

Michael Boris szövetségi edző négynapos edzőtáborozást tartott az U19-es válogatott bővebb keretében számításba vett labdarúgóknak.
Mokány Lajos 2017. február 2., csütörtök 19:35
Michael Boris szövetségi edző négynapos edzőtáborozást tartott az U19-es válogatott bővebb keretében számításba vett labdarúgóknak.
Szerző: Mokány Lajos 2017. február 2., csütörtök 19:35

A márciusi, csehországi Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott keretének gerince az őszi, örményországi selejtezőn már kialakult, de néhány poszton elképzelhető változtatás a tavaszi tétmeccsek előtt, valamint pótolni kell majd a csapat fiataljait, az U17-es válogatottal ugyanabban az időben ugyancsak elitkörön résztvevő Szoboszlai Dominikot és Winkler Andrást is.

Michael Boris ezért zömében olyan futballistákat hívott meg az e heti összetartásra, akik nem szerepeltek az őszi selejtező körben, de eddig is a bővebb kerethez tartoztak, és adott esetben bekerülhetnek a Csehországba utazó csapatba.

- Pozitívan értékelhetjük a mögöttünk álló napokat, több játékos is jól teljesített a felméréseken, valamint az edzéseken, és megmutatta, hogy számíthatunk rá a későbbiekben. Az Eb-selejtező elitkör előtt még egy összetartás vár a csapatra, ekkor már nemzetközi mérkőzést is játszunk majd, ezen a mostani keretből többen is újra lehetőséget kapnak majd. Közben már dolgozunk az elitkörös ellenfelek feltérképezésén, itt elsősorban az első ellenfélre, a csehekre koncentrálunk, de természetesen az osztrák és a skót válogatottból is megkezdtük a felkészülést - fogalmazott Michael Boris az MLSZ honlapjának.

Az edzőtáborozás kerete:

Kapusok:

Lőrincz Péter (Vasas)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Gundel Takács Bence (Puskás Akadémia)

Védők:

Pilán Márkó (Békéscsaba)
Nemes Barna (Honvéd-MFA)
Patik Márton (Ferencváros)
Gergényi Bence (Honvéd-MFA)
Rétyi Tamás (Puskás Akadémia)
Szilágyi Zoltán (Siófok)
Ivánka Patrik (DVTK)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Földi Máté (Vác)

Középpályások:

Hinora Kristóf (MTK Budapest)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Szőke Dániel (Swietelsky-Haladás)
Koncsag Martin (ETO FC Győr)

Támadók:

Bíró Ákos (Honvéd-MFA)
Bíró Dominik (Kaposvári Rákóczi)
Kovács Dávid (Siófok)
Magyari Szilárd (Puskás Akadémia)
Herjeczki Kristóf (Honvéd-MFA)
Kamarás György (Balmazújváros)
Kerekes Krisztián (DVSC)

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Olasz ajánlat érkezett?
Az NB1.hu értesülései szerint a legutóbbi Serie A-szezont a 10. helyen záró Como ajánlatot tett a DAC mindössze 16 éves játékosáért, Bősze Leventéért.
Karcag
Hidi érkezik
A korábbi NB I-es bajnok Hidi Patrik a Karcagi SC színeiben folytatja pályafutását. (szoljon.hu)
Budafok
Védőt az ETO-tól
A következő szezonban a Budafoki MTE csapatában játszik majd a 18 éves Selyem Bálint, aki az ETO-tól érkezik az NB II-es együtteshez.
Tovább az összes átigazoláshoz