Kalkulálható pofonba szaladt bele a magyar U21-es válogatott

A magyar U21-es válogatott a törökországi összetartása utolsó napján a dánokkal mérkőzött meg, és 3-0-s vereséget szenvedett.
Dudás Gábor 2022. november 20., vasárnap 20:59
A magyar U21-es válogatott a törökországi összetartása utolsó napján a dánokkal mérkőzött meg, és 3-0-s vereséget szenvedett.
Szerző: Dudás Gábor 2022. november 20., vasárnap 20:59

U21-es válogatottunkra az eddigi legnehezebb mérkőzés várt a nyári korosztályváltás óta, hiszen az európai élmezőnyhöz tartozó dán együttes ellen lépett pályára törökországi edzőtáborozása utolsó napján Belekben. Gera Zoltán együttese az eddigi három őszi mérkőzését egyaránt megnyerte, ráadásul a bolgárok, a litvánok és az azeriek sem tudták bevenni a kapunkat, de a dánok egész más játékerőt képviselnek, több nemzetközileg is magasan jegyzett, Bajnokok Ligája-rutinnal rendelkező játékossal rendelkeznek - írja az mlsz.hu.

Gera Zoltán öt helyen változtatott az azeriek elleni, csütörtöki mérkőzés (3-0) kezdőcsapatán, Iyinbor Patrick, Bényei Ágoston, Kocsis Dominik, Benczenleitner Barna és Szalay Szabolcs került be az együttesbe.

Jelentős dán fölényt hozott az első félidő, ellenfelünk folyamatosan a magyar térfélen tartotta a labdát, jelentős nyomás alá helyezve a kapunkat. Az első félórában tartottuk a gól nélküli állást, de a védekezés felemésztette az energiáinkat, kevés veszélyt jelentettünk a dán kapura. A 37. percig tartottuk a döntetlent, ekkor azonban egy jobb oldali szöglet után ellenfelünk Provtsgaard révén megszerezte a vezetést, így egygólos dán előnnyel ért véget a félidő.

A második félidőből mindössze egyetlen perc telt el, amikor akcióból is betalált a dán válogatott, Kvistgaarden volt eredményes. Gera Zoltán a 61. percben ötöt cserélt, és a változtatás jót tett a játékunknak, a folytatásban többet birtokoltuk a labdát, megélénkült valamelyest a támadójátékunk, és néhány ígéretes akciót is vezettünk. Gólt azonban nem mi, hanem a dánok szereztek: a hajrában egy bedobás után nem tudtuk lekövetni a dánok oldalváltását, így Adelgaard üresen kaphatta a labdát, és magabiztosan kihasználta a ziccert, beállítva a 3-0-s végeredményt.

Ezen a mérkőzésen leckét kaptunk abból, hogy milyen szintet képviselnek ebben a korosztályban Európa legjobb csapatai, és egyben a játékosok lemérhették, hogy mennyire vannak jelenleg lemaradva attól a szinttől, ahová ők is szeretnének eljutni. A dánok végig nyomás alatt tartották a kapunkat, a védekezés felemésztette az energiákat, nem maradt kellő erőnk a támadásokra, hiányzott a minőség az előrejátékunkból. Az ilyen mérkőzésekből is sok tanulságot le lehet vonni, hiszen továbbra is a csapatépítés fázisában járunk, keressük az ideális összetételű válogatottat az őszi selejtezőkre

– értékelt a mérkőzés után Gera Zoltán szövetségi edző.

U21-es felkészülési mérkőzés:

Dánia - Magyarország 3-0 (Provtsgaard 37., Kvistgaarden 46., Adelgaard 80.)

Magyarország: Hegyi - Szabó A., Balogh B., Iyinbor - Simut (Kállai Kev., 62.), Kata M. (Bocskay, 62.), Bényei (Kosznovszky, 62.), Benczenleitner (Vitális, 87.) - Kocsis D. (Komáromi, 62.), Vancsa Z. (Kovács M., 62.) - Szalay (Tóth M., 70.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Puskás Akadémia
Bejelentés Hornyákról
Péntek délelőtt a felcsúti klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző 2027 nyaráig meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését.
Gyirmót
Távozhat a kétméteres csatár
A 20 éves ukrán csatár, Oleksandr Pyshchur 26 tétmeccsen 8 gólnál és 4 asszisztnál jár a mostani idényben. A Kisalföld úgy tudja, több NB I-es klub is érdeklődik a gyirmóti támadó iránt és távozhat a klubtól.
Tovább az összes átigazoláshoz