Az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének első mérkőzésén az Illés Akadémia-Haladás U19-es csapata egy góllal kikapott a fehérorosz FC Minsk hasonló korú együttesétől.
A 43. percben Zerdzeu kapott egy hosszú indítást, majd a védők gyűrűjében, 12 méterről, balról a bal sarokba lőtt - írja a haladas.hu.
Szünet után kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, sok volt a kemény összecsapás. A hajrában mindkét kapu előtt adódott egy-egy nagy ziccer, a vasiak nagy rohamokat vezettek, de az eredmény már nem változott.
Németh Szabolcs, a magyar csapat vezetőedzője így értékelt: - Mezőnyben ellenfelünk fölé nőttünk, de egy egyéni hibából gólt kaptunk. A játék képe alapján bizakodó vagyok a továbbjutást illetően.
A visszavágót október 24-én, 16.30-kor rendezik a Haladás Sportkomplexumban.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)