A magyar U19-es válogatott az örményekkel játszik Eb-selejtezőt. Amennyiben a mieink nyernek, nagy valószínűséggel ott lesznek az elitkörben. Szurkoljunk együtt a csapatnak!
Így lehet elitkörös az U19-es válogatott - nyernünk kell és szurkolni az olaszoknak
A mieink összeállítása:
Demjén – Szalai An., Szalai At., Tóth B., Gergényi – Szoboszlai, Kleisz, Vogyicska – Csernik, Bíró, Tóth M.
A 18. percben Szoboszlai tekert 20 méterről a hosszú sarokba, majd a 24. percben Tóth Máté adta be, Bíró pedig öt méterről a kapuba fejelt, így 2-0-ra vezetünk. A csoport másik mérkőzésen Olaszország 1-1-re áll Svájc ellen, mindez azt jelenti, hogy jelenleg másodikak vagyunk a csoportban és továbbjutásra állunk. A szünetben továbbra is 2-0.
A magyar válogatott a második félidőt is uralja, a 60. percben még mindig két góllal vezetünk. A 87. percben végleg eldőlt a mérkőzés, miután Kleisz gurított 15 méterről a kapuba, majd a 90. percben Szabó is betalált, kialakítva ezzel a 4-0-s végeredményt.
Átigazolások
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.
DVSC
Profi szerződések
Profi szerződést kapott a DVSC-ből Lovas Bertold,Zsuppán Kornél és Angyal Péter is.