Fotó: www.haladas.hu

Supka a Haladás ausztriai edzőtáboráról: "Mindent a törökök fizettek, az ő vendégeik voltunk"

A Trabzonspor elleni felkészülési mérkőzést követően Supka Attila vezetőedző elégedetten nyilatkozott, sok mindent viszontlátott az edzéseken gyakoroltakból.
Nyikes Zoltán 2019. július 23., kedd 16:55
Fotó: www.haladas.hu
A Trabzonspor elleni felkészülési mérkőzést követően Supka Attila vezetőedző elégedetten nyilatkozott, sok mindent viszontlátott az edzéseken gyakoroltakból.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. július 23., kedd 16:55

A Haladás hétfőn gól nélküli döntetlent játszott a török élvonalbeli Trabzonspor ellen az ausztriai edzőtáborban. A lefújást követően a vasiak új vezetőedzője, Supka Attila a klubhonlapnak elmondta, egy nagyon jó ellenfél ellen játszottak egy nagyon jó mérkőzést, a döntetlen pedig mindenképpen jó eredménynek mondható.

– Az első és a második félidőben is kipróbáltunk egy-egy játékrendszert. Az első félidei védekezésünk rendben volt és támadásban is voltak lehetőségeink, ám ezekből nem tudtunk gólokat szerezni. A második félidőben három százszázalékos ziccerünk is akadt és noha a törökök kétszer a kapufát találták el, védekezésünket nem tudták megbontani, mindkét alkalommal átlövésből találták el kapunkat.

Hasznos két napot töltöttünk Ausztriában – fontos tudni, hogy mindent a törökök fizettek, az ő vendégeik voltunk.

Sokat dolgoztunk, a hétfő délelőtti edzésen átvettük a taktikát még egyszer és örömteli, hogy ebből sok mindent viszontláttam a mérkőzésen is – nyilatkozta Supka.

A vasiak honlapja korábban beszámolt arról, hogy a csapat vasárnap reggel indult Ausztriába, és délben már a minden igényt kielégítő, négycsillagos ansfeldeni Hotel Stockingerben ebédeltek.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Sepsi
Tamás távozott
Tamás Márk távozott a Sepsi OSK-tól, közös megegyezéssel bontottak szerződést a magyar védővel.
Kisvárda
Spasic távozott
Gyermeke születése után távozott Kisvárdáról a szerb csatár, Milos Spasic.
Mezőkövesd
Középpályást igazoltak
Szerződtették a DVTK 22 éves középpályását, Csatári Gergőt, aki az előző szezon(oka)t kölcsönben az NB II-ből frissen feljutott Kazincbarcikánál töltötte.
Tovább az összes átigazoláshoz