NB I: A kiesőjelölt légiósára szemet vetett a Fradi és a Puskás Akadémia is - sajtóhír

Bolgár sajtóhír szerint két élvonalbeli magyar csapat is szívesen lecsapna a Szombathelyi Haladás ötszörös válogatott középpályására.
Nyikes Zoltán 2019. május 11., szombat 15:25
Bolgár sajtóhír szerint két élvonalbeli magyar csapat is szívesen lecsapna a Szombathelyi Haladás ötszörös válogatott középpályására.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. május 11., szombat 15:25

A téli átigazolási szezonban érkezett a kiesés ellen küzdő Szombathelyi Haladáshoz az ötszörös bolgár válogatott középpályás, Galin Ivanov, aki rögtön alapemberré vált Horváth Ferenc együttesében és tevékeny részt vállalt a vasiak tavaszi meneteléséből.

A 31 éves játékos jó teljesítménye pedig úgy tűnik, hogy több magyar klub érdeklődését is felkeltette, a sportal.bg bolgár internetes honlap információja szerint ugyanis

a Ferencváros és a Puskás Akadémia szívesen látná soraiban.

Ivanov a tavaszi szezonban a tizenegy mérkőzésén két-két gólt és asszisztot jegyzett, a Transfermarkt szerint pedig 2020 nyaráig él a szerződése a szombathelyieknél.

Olvastad már?
Nyolcszoros bajnokcsapatnál folytathatja a Fradinál is megforduló NB I-es légiós
A csakfoci.hu információi szerint Amadou Moutari az idény végén végleg búcsút inthet az NB I-nek, jó eséllyel országot vált és Tunéziában folytatja pályafutását.
Elolvasom
Átigazolások
Honvéd/Újpest
Piscitelli Kispestre tart
Az NB I-be visszajutó Budapest Honvédban folytathatja pályafutását a lilákat elhagyó olasz kapus, Riccardo Piscitelli. (Öltözőn túl)
Paks
Ádám Martin távozik
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci múlt héten előre jelzett: nem hosszabbítja meg a június végén lejáró szerződését Ádám Martin, a labdarúgó NB I-ben bronzérmes Paksi FC támadója.
Mezőkövesd
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci információi szerint a Csákvár éléről távozó Tóth Balázs Mezőkövesden folytathatja pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz