Megerősítve: A Haladásban folytatja a Fradi-nevelés

A korábbi korosztályos válogatott csatár, Dragóner Filip az NB II-es Haladásban folytatja pályafutását.
Privacsek András 2021. január 6., szerda 19:00
A korábbi korosztályos válogatott csatár, Dragóner Filip az NB II-es Haladásban folytatja pályafutását.
Szerző: Privacsek András 2021. január 6., szerda 19:00

Ahogy azt a csakfoci.hu korábbi cikkében előrevetítette, megvan a Szombathelyi Haladás első téli igazolása: a klub szerződtette a legutóbb a ZTE-ben futballozó 22 éves Dragóner Filipet.

A korábbi kiváló, 28-szoros válogatott belső védő, Dragóner Attila fia, Filip az FTC-ben nevelkedett, a korosztályos együttesek után a zöld-fehérek első csapatában egy Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára.

Később futballozott Nyíregyházán, Mezőkövesden, Szegeden, majd tavaly nyáron a ZTE-hez szerződött. A kék-fehéreknél ősszel két NB I-es bajnokin kezdett, ötször csereként állt be, gólt nem szerzett, egy gólpasszt adott.

A 180 centiméter magas csatár eddigi pályafutása során összesen 13 NB I-es meccsén két, 68 NB II-es találkozóján 16 találatot jegyzett.

Korábban szerepelt az U15-ös, U18-as és U19-es válogatottban is. Dragóner a napokban felbontotta zalaegerszegi szerződését és szerdán másfél évre aláírt a Haladáshoz.

– Mátyus János kérésére szerződtettük Dragónert, vezetőedzőnk nagyon bízik a futballistában – sokat vár tőle – mondta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója a haladas.hu-nak.

Újra pörög az átigazolási rovatunk, ahol minden tény, hír, pletyka megtalálható a hazai piacról:

Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok / Ferencváros
Lisztes Krisztián
Egy frankfurti lap szerint Lisztes Krisztián németországi jövője is tét lehet a Ferencvárosnál eltöltött kölcsönidőszaka alatt.
Légiósok
Gulácsi nagy riválisa távozhat
Ha hosszabbít Gulácsi Péterrel az RB Leipzig, belga kapusriválisa valószínűleg távozik a német csapattól a Sky szerint.
Ajka
Az edző után a klubvezetőt is leváltották
Bujtor Balázs lett az FC Ajka Kft. új ügyvezetője, aki Soós Imrét váltja a poszton.
Tovább az összes átigazoláshoz