A Honvédból igazolt a Haladás – hivatalos

A kiesés ellen küzdő Haladás csapatában folytatja pályafutását Holdampf Gergő, a Honvéd egyszeres U20-as válogatott játékosa.
Csakfoci Admin 2019. január 3., csütörtök 16:41
A kiesés ellen küzdő Haladás csapatában folytatja pályafutását Holdampf Gergő, a Honvéd egyszeres U20-as válogatott játékosa.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. január 3., csütörtök 16:41
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Holdampf Gergő utánpótlás-játékosként Sopronban majd a ZTE-ben szerepelt, felnőtt pályafutását Újpesten kezdte, utána visszatért szülővárosába – aztán Nyíregyházára került. A 24 éves hátvéd tavaly nyáron a Honvédhoz igazolt, majd szerdán közös megegyezéssel szerződést bontott a kispestiekkel.

– Mivel ősszel kevés játéklehetőséghez jutottam Kispesten, így a télen közös megegyezéssel szerződést bontottunk.

Megkeresett a Haladás, és nem sokat gondolkodtam, nagy örömmel igazoltam Szombathelyre. Óriási kihívás ez számomra minden erőmmel azon leszek, hogy bent maradjon a csapat.

Bízom abban, hogy ősztől is NB I-es lesz a Haladás. A középpálya közepén érzem magam a legjobban, de nyilván ott játszom, ahová az edzőm állít. Ami a csapatot illeti, Sopronban együtt futballoztam Gaál Bálinttal, Rácz Barnabással és Jancsó Andrással – nem idegen helyre kerültem tehát – mondta Holdampf a klubhonlapnak.

Holdampf az NB I-ben jelenleg a kiesés ellen küzdő Haladás első téli szerzeménye. Az egyszeres U20-as válogatott játékos összesen két alkalommal lépett pályára az NB I-ben, az ősszel mindkétszer csereként állt be a fővárosi együttesbe. Ezenkívül 112-szer NB II-es meccset tudhat a háta mögött.

Átigazolások
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Tovább az összes átigazoláshoz