NB II-hírek
Ajka
Két játékos távozik
Hivatalos honlapján jelentette be az NB II-ben szereplő Ajka, hogy nem hosszabbítja meg Nikola Pantovic és Tajthy Tamás szerződését, így a két játékos távozik a csapattól.
Mezőkövesd
Farkas Dániel távozott
Az NB II-ben szereplő Mezőkövesd bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Farkas Dániellel. A 32 éves védő az előző szezonban két mérkőzésen játszott, de az NB I-ben hat évig erősítette a csapatot.
Budafoki MTE
Kapust igazoltak
Az NB II-ben szereplő Budafok bejelentette, hogy szerződtette a Gyirmóttól Hársfalvi Andrást. A 28 éves kapus korábban megfordult a Zalaegerszegnél és a Fehérvárnál is.
Vasas
Gólerős támadót igazoltak
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban már előre jelzett: az NB I-be feljutott Kazincbarcika házi gólkirálya, Pethő Bence végül maradt a másodosztályban, miután elfogadta a Vasas ajánlatát.
Kecskemét
Támadó az NB III-ból
Megszerezték az NB III-as Monor 19 éves támadóját, Farkas Balázst, aki az előző idényben 29 bajnokin 12 gólt lőtt. A 190 cm-es csatár az Angyalföldi SI DSE, a III. Kerület és a Pénzügyőr utánpótlásában is megfordult.
DVSC
Eldőlt Ferenczi sorsa a Lokinál
A Csakfoci információja szerint nem hosszabbítják meg a klubikon, Ferenczi János június végén lejáró szerződését. Honlapunk úgy tudja, a balhátvéd az NB II-es Fehérvárnál folytathatja.
Kecskemét
Megvették az MTK-játékost
Az elmúlt két szezont Budafokon kölcsönben szereplő MTK-játékos, Merényi Ádám átigazolási díjért szerződött a KTE-hez.
BVSC
Vukmir az új vezetőedző
Igaznak bizonyultak a Csakfoci információi, Dragan Vukmir lett az NB II-ben szereplő BVSC vezetőedzője.
Fehérvár
Bejelentés az NB II-es nevezésről
A város hétfőn el is utalta az egyforintos vételárat. A klub arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy megtörtént a csapat nevezése is az NB II-es magyar labdarúgó-bajnokságba.
Gyirmót
Madarász hosszabbított
Madarász Márk továbbra is a Gyirmótot erősíti majd, a 29 éves középpályás az előző szezonban alapembernek számított, 28 meccsen kezdett, öt gólt szerzett.
Csákvár
Rutinos hosszabbítók
A 35 éves Simon András és a 33 éves Baracskai Roland napokban lejáró szerződését újabb egy évvel meghosszabbították.
BVSC
Vukmir lesz az új edző
A Csakfoci úgy tudja, a korábban a Szegedet, a Diósgyőrt és a Siófokot irányított Dragan Vukmir újra az NB II-ben vállalhat munkát.
MLSZ
Több NB II-es klub büntetést kapott
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága több NB II-es csapatot megbüntetett az utolsó forduló után.
Kazincbarcika
Megvan az első érkező
Bejelentették a Kozármislenytől érkező Schuszter Ronald szerződtetését. A középpályásként és jobbhátvédként is bevethető játékos korábban a III. Kerületben és a Haladásban játszott.
Kazincbarcika
Távozott a házi gólkirály
Hivatalossá vált, hogy távozott az előző NB II-es szezon házi gólkirálya, Pethő Bence. Új csapata még nem jelentette be, de a Csakfoci korábban beszámolt róla, hogy a támadó maradni fog az NB II-ben.