A szemüveg pedig nem feltétlenül biztonságos opció számukra, ehelyett inkább egy professzionális orvosi beavatkozás hozhat megoldást. A lézeres szemműtét árak tekintetében elsőre talán elérhetetlennek tűnhet sokak szemében, de érdemes egy kicsit jobban megvizsgálni, mit is takar. Ebben pedig a sasszemklinika.hu oldala is segítségünkre lesz.
Az egészség nem lehet drága
A Sasszemklinika lézeres látásjavítás szolgáltatása hosszú távú befektetést jelent, ráadásul garanciát is vállalnak. Egy egyszerű számítással könnyen megtudhatjuk, mennyi pénzt költöttünk szemüvegre vagy kontaktlencsére az eltelt évek során. Ha meghatározzuk, hogy hány éve van szükségünk ilyen eszközökre, valamint azt, hogy évente mennyibe került, akkor már csak össze kell szorozni a kettőt: azaz az eltelt évek számát és a szemüveg vagy kontaktlencse éves költségeit.
Ezek után megnézhetjük azt is, hogy a jövőben ez mekkora ráfordítást jelent majd. Tehát egy átlagéletkorral számolva várhatóan meddig viselünk még szemüveget, illetve annak éves költségeit szorozzuk össze, és az eredmény láttán már elismerhetjük, hogy ehhez képest elenyésző egy profi orvosi beavatkozás díja, aminek ráadásul az életminőségünkre is nagyon jó hatása lesz.
Többféle kezelés létezik, ami a kortól is függ
Mivel a szemtengely mérete és a dioptria 18 év alattiaknál még változhat, ezért rajtuk még nem végezhető látásjavító lézeres szemműtét. Mínuszos dioptria esetén a 18. év betöltése után már elvégezhető a kezelés, ám pluszos dioptriánál 40 éves kor felett javasolt csak a műtét, ugyanis ezt megelőzően nem garantált a végleges eredmény.
40 éves kor felett már szükséges lehet az olvasószemüveg is a távoli mellett, mert ilyenkor már kezd csökkenni a szem alkalmazkodóképessége. A szakemberek által 40-50 éves kor között javasolt speciális eljárás kitűnő távoli látást biztosít, és javítja a közeli látást is. Ez utóbbi esetben elsősorban a monitortávolságról van szó.
50 és 65 éves kor között lévő pácienseken pedig az említett klinikán Visumax LBV lézeres olvasószemüveg-kezelést vagy lencseműtétet végeznek. Ennek eredményeképpen akár az olvasószemüvegüktől is megszabadulhatnak azok, akiken elvégzik ezt a beavatkozást. 65 éves kor betöltése után azonban kizárólag lencseműtétre van lehetőség.
Műtét után
Gyors és fájdalommentes a beavatkozás, viszont vannak szabályok, amelyeket utána egy ideig be kell tartani. Ezekre azért van szükség, hogy a kezelés eredményeképpen kialakult állapot tartós is maradjon.
Ha tehát egy sportolóról van szó, akkor egy kis kihagyás után visszatérhet, és nem lesz gond az eső, a párásodás, egy esetleges ütközés vagy a keret okozta beszűkült perifériás látás sem a sportolás közben. De bárki számára javulást jelent a lézeres szemműtét az életminőségben, a mindennapokban, sokkal jobbá válik a közérzetük is.


