A makettfestés tudnivalói: az alapozás

Az alapozás fontos lépés, ugyanis ennek során “alapozhatjuk” meg a további lépéseket, mint a koszolás és koptatás. Tehát nemcsak a festés szempontjából lényeges, hanem az effektek, különféle hatások megjelenítése kapcsán is.
Nyikes Zoltán 2023. november 11., szombat 9:14
Az alapozás fontos lépés, ugyanis ennek során “alapozhatjuk” meg a további lépéseket, mint a koszolás és koptatás. Tehát nemcsak a festés szempontjából lényeges, hanem az effektek, különféle hatások megjelenítése kapcsán is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. november 11., szombat 9:14

Miben segíthet az alapozás?

Egyrészt segít a festendő terület előkészítésében, vagyis egységesíti a felszínt, így könnyebb lesz a munka a továbbiakban. Ehhez szükséges termékeket beszerezhetünk a Modellfutár alapozó festékek kínálatából. A szép, homogén felületen a festékek is jobban megtapadnak, de miért is van erre szükség? Gondoljunk bele, ha például használtunk tömítőanyagokat, akkor eleve nem teljesen egységes már a felszín, s nem árt egy kis korrekció, hogy az általunk választott makettfestékek valóban azt az eredményt hozzák, amelyet el is képzeltünk. 

Vegyük számításba azt is, hogy a tömítők, kiegészítők eltérő felületi feszültséggel rendelkeznek, mint a műanyag makett.

Az alapozás révén eltüntethetjük ezeket a különbségeket, mivel ezek az anyagok más pigmentszerkezettel rendelkeznek, valamint a kötőanyagok és egyéb komponenseik is különbözőek a festékekétől. Ezt könnyű belátni, ugyanis ha vastagabban fújjuk a felületre, enyhén érdes tapintásúvá válik. Ez csiszolással simává varázsolható, javasolt repülő-, illetve autómaketteknél. 

Miért előnyös az alapozás?

Arról még nem beszéltünk, de a fent említett eshetőségeken kívül, számolnunk kell például az apró illesztési hibákkal is, amelyeket nem vettünk észre. Persze nem kell kétségbeesni, hiszen a lehetőség adott a korrekcióra: tömíthetünk, csiszolhatunk, újra is alapozhatunk. Időbe telik, de a gyönyörű végeredményért megéri. Éppen erről szól a hobbi, amely egy türelemjáték, telis-tele aprólékos munkával, gondos figyelemmel.

Jó, ha tudjuk, hogy az alapozó színe befolyásoló tényező a későbbi koptatási, koszolási folyamatok során. 

A választandó termékek közül elérhetőek a flakonos-hajtógázas alapozók, melyekkel remekül megoldható a nagyobb felületek “kezelése”. Nagyon szép fedést biztosítanak, s egyúttal hatalmas segítséget nyújtanak az egyidejűleg több figura és a tetemesebb felületek lefújásához. Ami a gazdaságosságot illeti, ezek kevésbé azok, még egy hátrányuk, hogy a palackban uralkodó nyomás sem állandó, ez némiképp befolyásolhatja a szórást. 

A spray kiszerelésűek mellett ott vannak a szórópisztolyhoz való termékek is. A legtöbb gyártó egyre több alapozót fejleszt ebbe az irányba. Bár ez a megoldás megköveteli a szórópisztolyos berendezés megvásárlását is, hosszabb távon költséghatékonyabb opció.

Beszéljünk az alapozókról

Például a szürke egy köztudottan semleges szín, a legtöbbször ezt alkalmazzák a makettezők. A fehérrel viszont megoldható a fedőszín világosítása, feketével pedig a sötétítés. Remek választás a fényes fekete a fémszínek alá, mivel nem a fémszínnel érhető el a “fényes ragyogás”, hanem az alatta lévő réteggel. A makettfestés trükkös, nem igaz? 

Ne feledjük, tapasztalás és gyakorlás kérdése az egész, enélkül sajnos nem fejlődhetünk.

Címkék: #PR
Átigazolások
Ferencváros
Keane-t egy válogatottal hozták szóba
Szívesen látnák az ír válogatott kispadján a Ferencváros vezetőedzőjét, Robbie Keane-t - írja a Daily Record.
Budafok
Megvan az új edző
Az őszi szezon vége előtt három fordulóval közös megegyezéssel szerződést bontott a Budafok Mészöly Géza vezetőedzővel, helyére pedig a Csakfoci korábbi információjának megfelelően Nikházi Márk érkezett.
Légiósok
Ezért nem volt eddig csapata Kleinheislernek
Nehéz időszakon van túl Kleinheisler László, aki most már abban bízik, hogy minél hamarabb lesz új csapata és visszatérhet a válogatottba is. Az NB I egyelőre nem cél.
Tovább az összes átigazoláshoz