Lukács László, a Tankcsapda frontembere február 19-én ünnepelte az 56. születésnapját, ennek alkalmából pedig a Duna TV "Család-barát" című műsorába is meghívást kapott. Ahol Dombi Tibor, a DVSC ikonja is meglepte egy ajándékkal.
Dombi Tibor, a Loki legendája is felköszöntötte a rockert, egy fekete, DVSC-s pólót adott át neki ajándék gyanánt ("Fekete pólód még nincs, ugye?" - szólt a poénkodás). Lukács László ehhez kapcsolódva elmondta, a focistával évek óta jó barátságot ápolnak, már 29 éve ismerik egymást, ráadásul a Loki számára is nagyon fontos.
Kiderült az is, hogy az énekes rendszeresen félmaratonokat fut, amely Dombit is arra sarkallta, hogy kipróbálja a testmozgás ezen formáját is, így rendszeresen együtt szoktak futni - idézi a beszélgetést a haon.hu.

Átigazolások
Újpest
Medeiros távozik
Az őszi szezonban 2-2 NB I-es gólig és gólpasszig jutott a nagy fogásként érkezett Iuri Medeiros, akire tavasszal már nem számítottak, most pedig közös megegyezéssel távozott.
Légiósok
Tuboly Angliában?
A Dunaszerdahely 21 éves magyar játékosa, Tuboly Máté 2028-ig szerződésben áll a csallóköziekkel, azonban az angol másodosztályból érdeklődnek iránta, így nem kizárt a nyári átigazolása. (NSO)
Grasshoppers
Moniz lehet a megmentő?
A svájci Blick Ricardo Monizt ajánlgatja az óriási bajban lévő svájci rekordbajnoknak.