A kislányt Szofi névre keresztelik.
Örömhírt közölt a korábbi magyar válogatott csapatkapitány, Nagy Antal hamarosan újra apa lesz, kislánya húsvét hétfőn születik meg.
- Boldogságom duplán teljes, hiszen az ünnep mellett együtt örvendünk majd a csöppségnek a feleségemmel, Nikolett-tel. Nem egy véletlen áldott állapotról van szó, mert ezt a kisbabát terveztük a nálam 25 évvel fiatalabb nejemmel.
Engem aztán nem lehet azzal vádolni, hogy nem tettem meg mindent a népességszaporításért...
- mondta a Borsnak az 1986-os világbajnokságon is pályára lépő egykori labdarúgó.
A 68 éves, korábbi Budapest Honvéd játékos másik három gyermeke már felnőtt, külföldön élnek. Nagy Antal elmondása szerint ők is nagyon várják a kis Szofi érkezését.
Olvastad már?
Magyar válogatott: A Fradi tinije és Dárdai Bence mellett nagy visszatérőknek is küldött meghívót Rossi - itt a keret
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a két, 19 éves magyar labdarúgó mellett ismét meghívta Botka Endrét, Szalai Attilát és Callum Stylest.
Elolvasom
Átigazolások
Ex-Fradi
Keane befuthat Skóciában
Több külföldi lap szerint is Robbie Keane lehet a Celtic első számú jelöltje, ha a vereségsorozat után megválnak Martin O'Neilltől.
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.