Nemcsakfoci: A Veszprém kettős győzelemmel bejutott kézi BL négyes döntőjébe

A Veszprém nyolcadik alkalommal jutott elődöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő szombati visszavágóján 29-25-re nyert a német Flensburg ellen, amelyet így kettős győzelemmel búcsúztatott.
Csakfoci Admin 2019. május 4., szombat 20:32
A Veszprém nyolcadik alkalommal jutott elődöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő szombati visszavágóján 29-25-re nyert a német Flensburg ellen, amelyet így kettős győzelemmel búcsúztatott.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 4., szombat 20:32

A találkozón nézőcsúcs született a Veszprém Arénában, a klub közlése szerint 5321 szurkoló tekintette meg a visszavágót a helyszínen. A hazaiaktól Jamali Iman és a dán René Toft Hansen hiányzott sérülés miatt, a vendégeknél pedig a svéd Jim Gottfridsson nem játszott.

Pocsékul kezdett a hazai csapat, a lövések pontatlanok voltak, és a védekezés sem bizonyult kellően hatékonynak. David Davis vezetőedző a hatodik percben kikérte első idejét, de ekkor a német bajnokságban címvédő és listavezető vendégek Hampus Wanne vezérletével már 5-0-ra vezettek. A Veszprém két perccel később megszerezte első találatát, majd ahogyan az első meccsen, hamarosan ezúttal is kapuscsere következett, és Mikler Roland állt be Sterbik Árpád helyére.

A magyar válogatott kapus jó teljesítményére alapozva a házigazdák előbb felzárkóztak, majd egy 8-2-es sorozattal fordítottak, és összeszedett, lendületes játékkal a szünet előtt eldöntötték a továbbjutást.

A második felvonásban Nagy László megszerezte 900. gólját veszprémi színekben, a svéd Andreas Nilssont viszont térdfájdalmak miatt le kellett cserélni, ám később visszaállhatott. A játék képe nem változott jelentősen, a házigazdák egy 7-3-as szériával tovább növelték előnyüket, és magabiztosan győztek.

A Flensburg legeredményesebb játékosa a svéd Hampus Wanne volt hét találattal.

A két együttes 12. alkalommal találkozott egymással tétmeccsen: két döntetlen és három Flensburg-siker mellett a Veszprém hetedszer nyert. Az idei lesz a tizedik négyes döntő Kölnben, és - ráadásul sorozatban - a harmadik, amelyen nem vesz részt német csapat.

Végeredmény, Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Telekom Veszprém - Flensburg-Handewitt (német) 29-25 (17-13)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ajka
Hannich érkezett
Hannich Péter csatlakozott az FC Ajka szakmai stábjához, ahol Gaál Bálint vezetőedző munkáját segíti, július 1-jétől pedig sportigazgatóként folytatja tevékenységét.  
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Puskás Akadémia
Bejelentés Hornyákról
Péntek délelőtt a felcsúti klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző 2027 nyaráig meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz