Fotó: fehervarfc.hu
Franck Bambock is elhagyta a fehérváriakat a jelek szerint.
Ugyan hivatalosan még egyik csapat sem jelentette be, de a Transfermarkt adatbázisában már az szerepel, hogy az AEL Limasszol leigazolta a Vidi francia-kameruni középpályását, Franck Bambockot.
A 29 éves játékos 2023 nyarán érkezett Fehérvárra, ahol ősszel mindössze két bajnokin és egy Magyar Kupa-meccsen lépett pályára, a tavaszt pedig a görög Panetolikosznál töltötte, ott pedig még annyit se, mindössze egy percet játszott.
A ciprusi együttes az előző idényt a 8. helyen zárta, a mostani szezont két győzelemmel nyitotta, az elmúlt héten pedig megszerezte a 6-szoros magyar válogatott Kecskés Ákost is.
Olvastad már?
Vidi: Christensen már a román klub mezében pózol, hivatalos a távozása - kiderült, mennyit fizettek érte
Újabb fontos játékos hagyta el a Vidit, Tobias Christensen már hivatalosan is a Rapid Bukaresthez tartozik.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.