Fotó: molfehervarfc.hu
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a Fehérvár és Marcel Heister. Már a játékos új csapata is megvan.
A Fehérvár FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy két év után közös megegyezéssel szerződést bontottak a csapat balhátvédjével, Marcel Heisterrel, aki korábban három bajnoki címet is nyert az NB I-ben a Ferencváros játékosaként.
A német védő 2021 nyarán érkezett Székesfehérvárra, összesen 63 tétmérkőzésen lépett pályára piros-kékben, ezeken három gólt szerzett és hat gólpasszt adott.
Frissítés: A bolgár bajnok Ludogorec már be is jelentette Heistert mint a klub legfrissebb igazolását.

Olvastad már?
Rasszista botrány a Fradi-igazolás körül Izraelben: Saját szurkolói hívták terroristának a játékost, sírva vonult az öltözőbe
Egészen szégyenletes eset borzolja a kedélyeket Izraelben, ahol a drukkerek egy csoportja saját nemzeti csapatuk játékosa, Mohammed Abu Fani ellen fordult.
Elolvasom
Átigazolások
Fiatalokkal erősítettek
Két új érkező Újpesten
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Ujváry Ferencet és Gáspár Dávidot a Kispest-Honvéd FC-től.
Nyíregyháza
2 profi
Két fiatal játékossal kötött profi szerződést a Nyíregyháza Spartacus: Hajós Lőrinc és Kondor Tibor írt alá - adta hírül a klubhonlap.
Tiszakécske
3 új igazolás
Paksról érkezett az NB II-es csapathoz kölcsönbe a tolnaiak 18 éves belső védője, Éger Zsombor. Ugyancsak leigazolták Heil Mátét (Kaposvár), és Polgár Kristófot (KBSC).