Fotó: kisvardafc.hu

Vége az NB I legpocsékabb sorozatának: Volt edzője verte a 10 emberrel játszó Újpestet

A 20. perctől emberhátrányban játszó Újpest 2-0-ra kapott ki Kisvárdán, a hazai csapat 10 nyeretlen meccs után győzött ismét az OTP Bank Ligában, és ezzel valószínűleg bent is maradt az élvonalban.
Dudás Gábor 2023. május 14., vasárnap 17:24
Fotó: kisvardafc.hu
A 20. perctől emberhátrányban játszó Újpest 2-0-ra kapott ki Kisvárdán, a hazai csapat 10 nyeretlen meccs után győzött ismét az OTP Bank Ligában, és ezzel valószínűleg bent is maradt az élvonalban.
Szerző: Dudás Gábor 2023. május 14., vasárnap 17:24

I. félidő:

Nem hozott éppenséggel magas színvonalú játékot az első játékrész. Pedig mindkét csapat számára létfontosságú lett volna a minden bizonnyal bennmaradást jelentő három pont, ráadásul a hazaiak kispadján a lila-fehérek volt szakvezetője, Milos Kruscic ült, így külön motiváció is dolgozhatott a szerb trénerben, illetve a vendégcsapatban is.

Az első igazán gólveszélyes helyzetre a 18. percig kellett várni, ekkor Nikolic kapus rendkívül ügyetlen volt Pauljevic bedobásánál, a labda átcsorgott a lába között, szerencséjére még vissza tudott lépni, hogy a gólvonal előtt mentsen lábbal.

Két perccel később jött egy nagy csapás az Újpestnek: Antzoulas rövid időn belül kétszer is szabálytalankodott Mesanoviccsal szemben, mindkétszer sárgát kapott, így a kiállítás sorsára jutott a görög védő.

Az emberelőnybe került Kisvárda próbált ugyan veszélyeztetni, de pontos és góllal kecsegtető akciója nem igazán akadt, az Újpest pedig szinte csak védekezett.

II. félidő:

Ez a forgatókönyv maradt a második félidőre is, amelyre beküldte a sérüléssel bajlódó Csoboth Kevint is a vendégek szakvezetője, Nebojsa Vignjevic, hátha lesz lehetőségük kontrázni. De nem igazán lett, pláne a játékrész közepén történtek után.

A 68. percben, egy hazai akció végén Camaj elé csorgott a labda egy bal oldali Makowski-beadás után, a csereként beállt támadó viszont pocsékul lőtte meg azt. Mázlijára azonban így lett a gyenge lövéséből gólpassz, egy másik padról beszállt játékos, Leoni talált a kapuba közelről (1-0).

A Kruscic-cserék aztán nem sokkal később a második, mindent eldöntő várdai gólt is összehozták. A 79. percben, Diaby hibája után Camaj lépett ki nagy helyzetben, majd lőtt is, de Nikolic védeni tudott. Pechjére azonban a labda Ilievski elé került, aki pár lépésről az üresen maradt kapuba passzolt (2-0).

Itt el is dőlt a meccs, amely véget vetett az OTP Bank Liga leghosszabb, 10 meccses és mintegy 3 hónapig tartó nyeretlenségi sorozatának (akkor is az Újpest volt a legyőzött fél), Kruscic pedig ezzel a sikerrel nem csak csapata NB I-es tagságát biztosította be, de talán egyre ingatagabb kispadját is is megmentette első, várdai edzőként szerzett három pontjának köszönhetően.

OTP BANK LIGA, 31. FORDULÓ:

Kisvárda FC - Újpest FC 2-0 (Leoni 68., Ilievski 79.)

Piros lap: Antzoulas (Újpest, 20.)

Kisvárda: Petkovic – Hej (Camaj, 60.), Jovicic, Széles, Alic (Leoni, 55.) – Melnik, Lucas, Karabeljov, Spasic (Ilievski, 55.) – Makowski, Mesanovic

Újpest: Nikolic – Szabó B., Antzoulas, Hall, Antonov (Kastrati, 66.) – Boumal, Onovo – Pauljevic, Varga B., Mucsányi (Csoboth, 46.) – Goure (Ambrose, 66.)

Korábban:

Mezőkövesd - Paks 6-1

Később:

18:00: Puskás Akadémia - MOL Fehérvár

Olvastad már?
Szabó a kecskeméti szurkolókról: "Egy ilyen nagyszerű közönség előtt nem is lehet motiválatlanul játszani"; Klafuric: "A Mezőkövesd ellen sem lesz nagyobb nyomás a csapaton" – edzői értékelések
Az NB I 31. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz