Az NB I-be bajnokként feljutó Vasasnál javában zajlik a 2026/27-es idény keretének kialakítása. Az angyalföldieknél eddig nem volt jelentős játékosmozgás, hiszen Nagy Miklós sportigazgató korábban egy interjúban kijelentette: "Van egy jó csapategységünk, nem lenne célravezető szétigazolni a keretet és teljesen átalakítani azt."
A Vasas a közelmúltban eddig csupán Koszta Márk érkezését jelentette be hivatalosan, ugyanakkor úgy értesültünk, hogy Hős Zsombor személyében egy fiatal, saját nevelésű játékos biztosan távozik és a 2026/27-es idényben már a Bódog Tamás által irányított Nyíregyháza színeiben folytatja pályafutását.
Hős - aki tavasszal U19-es válogatottal az olaszországi Eb-elitköben is szerepelt - a mögöttünk hagyott bajnoki kiírásban mutatkozott be a Vasas felnőttcsapatában, összesen 16 mérkőzésen lépett pályára. Korábban az NB III-ban szereplő Vasas FC II. játékosa volt, miután a Kubala Akadémiáról kikerülve a felnőttek között is bizonyíthatott. Utánpótlásévei során Ausztriában a Flyeralarm Admira, valamint idehaza az ETO és a Sopron színeiben is megfordult.