Fotó: www.mlsz.hu

U19-es válogatott: Kijelölte az MLSZ az NB II-be távozó edző utódját - hivatalos

Az Illés Akadémiáról érkező fiatal szakember a szeptemberben távozó Preisinger Sándor csapatát, az U19-es válogatottat veszi át.
Nyikes Zoltán 2020. október 7., szerda 10:57
Fotó: www.mlsz.hu
Az Illés Akadémiáról érkező fiatal szakember a szeptemberben távozó Preisinger Sándor csapatát, az U19-es válogatottat veszi át.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. október 7., szerda 10:57
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A 39 éves Oross Márton játékos-pályafutása során megfordult a Győri ETO, a Kecskemét, a Gyirmót FC és a Haladás színeiben is, karrierje elején szerepelt a magyar utánpótlás-válogatottakban is. Profi pályafutását Gyirmóton fejezte be, ahol utolsó éveiben már utánpótlásedzőként is dolgozott.

Innen az ETO FC-hez kerül, ahol előbb az U12-es, majd az U19-es és U17-es csapatokat irányította. 2018 márciusában került az Illés Akadémiára, itt az U17-es és az U19-es korosztály szakvezetője volt, emellett videóelemzői és szekcióvezetői feladatokat is ellátott a Haladásnál - írja az mlsz.hu.

Oross Márton az MLSZ szövetségi edzőjeként a tavaly Európa-bajnokságon és világbajnokságon is részt vett 2002-es korosztályt veszi át az MLSZ kötelékéből szeptemberben távozó Preisinger Sándortól, első összetartását jövő héten tartja a csapatnak.

– Megtisztelő, hogy rám gondoltak ebben a pozícióban, nagyon örülök a szövetség felkérésének. Ez a korosztály nagyszerű eredményeket ért el a közelmúltban, mindent megteszek annak érdekében, hogy a jövőben is sikeres legyen a csapat. Az elmúlt években sokat beszélgettem Preisinger Sándorral a csapatról, hiszen én is ugyanezzel a korosztállyal dolgoztam Szombathelyen, ezért jól ismerem a válogatott és a korosztály hazai játékosait, és nagyon várom már, hogy elkezdhessük a közös munkát a fiúkkal.

Átigazolások
Ex-Fradi
Keane befuthat Skóciában
Több külföldi lap szerint is Robbie Keane lehet a Celtic első számú jelöltje, ha a vereségsorozat után megválnak Martin O'Neilltől.
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.
Tovább az összes átigazoláshoz