Hivatalos: Kabát Péter visszatér a pályára!

Az Újpest egyszer már visszavonult csatára nem lilában, hanem a Győri ETO NB III-as csapatában játszik majd újra.
Dudás Gábor 2016. július 21., csütörtök 9:33
Az Újpest egyszer már visszavonult csatára nem lilában, hanem a Győri ETO NB III-as csapatában játszik majd újra.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 21., csütörtök 9:33

Kabát Péter az Újpest hivatalos honlapján beszélt arról, miért döntött a visszatérés mellett.

- Úgy gondolom, hogy egy egész és minden szempontból teljes pályafutást hagytam magam mögött az NB I-ben, amelynek legszebb éveit itt, Újpesten töltöttem. Hálás vagyok a szurkolók szeretetéért, a megannyi élményért, amelyet a Szusza Ferenc Stadionban gyűjthettem. Amikor a klub vezetése felajánlotta nekem a sport koordinátori állást, nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mert így továbbra is szeretett csapatom mellett dolgozhattam. Idővel azonban egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy nemcsak a pálya mellett lehetnék aktív.

Az is kiderült, mivel győzték meg a győriek és hogy nem sokáig tart majd búcsúja a Megyeri úttól.

- Egy régi mentorom keresett meg, hogy segítsem a győri csapatot céljaik elérésében. Sokat gondolkodtam a felkérésén, és végül arra jutottam, hogy ideiglenesen megszakítom sport koordinátori tevékenységemet, és egy évre aláírok a Rába parti együtteshez. Az NB III-as kitérőm után természetesen szeretnék majd visszatérni Újpestre, hogy folytassam az elkezdett munkát. Szerencsére Roderick Duchâtelet tulajdonos úr és dr. Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató ezúttal is nagyvonalú volt, és támogatták az elképzelésemet, így jövőre újra a fiúk mellett leszek.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Komáromit 3 NB I-es klub akarja
Komáromi György iránt több NB I-es klub, köztük a Puskás Akadémia, a DVTK és a DVSC is érdeklődik, miután külföldi ajánlata ellenére valószínűleg hazatér Magyarországra. (nso.hu)
Szentlőrinc
Szerb–magyar középpályás érkezett
A 22 éves szerb–magyar középpályás, Aleksandar Rac az NK Tolmintól érkezett az NB II-es Szentlőrinchez.
MTK
Hosszabbítás és kölcsönadás
Kovács Mátyás szerződést hosszabbított az MTK-val, és az idényt kölcsönben az FC Košicénél tölti.
Tovább az összes átigazoláshoz