Fotó: Újpest FC

Újpest: Pár hónap után elvinnék a lilák csatárát - nem is olyan messzire

Ugyanazon újságíró, aki előre jelezte a csatár Újpestre igazolását, most azt írja: a szerb élvonalbeli Topolya szerződtetné Milan Tucicot. 
Budai László 2025. április 30., szerda 18:07
Fotó: Újpest FC
Ugyanazon újságíró, aki előre jelezte a csatár Újpestre igazolását, most azt írja: a szerb élvonalbeli Topolya szerződtetné Milan Tucicot. 
Szerző: Budai László 2025. április 30., szerda 18:07

Idén január végén jelentette be az Újpest, hogy szerződtette az NK Bravo csatárát, Milan Tucicot. A 28 éves támadó azóta hét tétmérkőzésen (hat bajnoki, egy MK) lépett pályára, és egyelőre nincs gólja és gólpassza sem, ráadásul március végén térdsérülést szenvedett, és még nem tudott belőle visszatérni.

Lorenzo Lepore újságíró szerint ennek ellenére is van érdeklődés Tucic iránt, az egyik csapat amelyik szívesen látná őt, a szerb élvonal hetedik helyén álló Topolya. Lepore korábban már több, Újpesttel kapcsolatos átigazolási hírben megbízható információt közölt, például Tucic Szlovéniából Magyarországra szerződését is előre jelezte.

A mostani hírek szerint a Topolya már Újpestre igazolása előtt is figyelte Tucicot, és most nyáron várhatóan ismét megpróbálja őt megszerezni, ezúttal már a liláktól.

Olvastad már?
Átigazolások: Tóth Alexről már európai topklubok is gyűjtik az infókat - egy magyar játékos nyáron Belgiumba igazolhat
A belga Leuven magyar sportigazgatója, Csepregi György árulta el, hogy tárgyalásban állnak egy magyar labdarúgó megszerzéséről. A szakember Tóth Alexről is nyilatkozott.
Elolvasom
Átigazolások
Videoton
Két fiatal kölcsönben
A 17 éves Ekbauer Tamás és a 19 éves Rostás Szilárd is pályára lépett a Siófok elleni edzőmeccsen, mindkét fiatal a Fehérvár FC-től érkezett kölcsönben Veszprémbe. (VEOL)
Honvéd/Vidi
Kölcsön
Somogyi Ádámot Fehérvárra adta kölcsön a Honvéd.
ETO
Olekszandr Piscsur
Olekszandr Piscsur tavasszal még az ETO-ban futballozik majd.
Tovább az összes átigazoláshoz