Fotó: molkupa.hu
Hivatalossá vált, hogy további egy plusz egy évvel meghosszabbította szerződését a ZTE vezetőedzője.
Két héttel ezelőtt a Zalaegerszeg sportigazgatója, Sallói István elárulta, hogy teljesen elégedettek Boér Gábor munkájával és ő az egyedüli jelölt a vezetőedzői posztra. Ugyan azt is hozzátette akkor, hogy megállapodás egyelőre nincs, a pénteki napra azonban már ez is megszületett, így a ZTE hivatalosan is bejelentette, hogy a kupagyőztes szakember folytatja a munkát a kispadon.
A klub Boér mellett Makra Zsolt asszisztensedzővel is egy plusz egyéves szerződést kötött.
Mint ismert, Boér április végén vette át a csapat irányítását azzal a céllal, hogy az együttes megnyerje a MOL Magyar Kupát, valamint biztosítsa az NB I-es tagságát, a vezetőedző és a stáb pedig mindkét célt sikeresen teljesítette.
Olvastad már?

Interjú: "Túl nagy teret engedett az NB I a hatodrangú külföldi edzőknek" - a kövesdi sportigazgató szerint oktatni kellene a 6-1-es győzelmüket
A 30. fordulót követően mindössze két pont választotta el a Mezőkövesdet a kiesést jelentő 11. helytől, múlt hétvégén viszont fellélegezhettek a borsodiak és eldőlt, hogy zsinórban a 8. szezonjukat is megkezdhetik majd az NB I-ben. Tóth László sportigazgató szerint ez volt talán minden idők legnehezebb és legerősebb bajnoksága, ettől izgalmasabb csak akkor lehetne, ha a Fradi is kapna egy komoly riválist, de szerinte ez pár éven belül meg is fog történni. Tóth elmondta, szeretnék megtartani még legalább egy esztendőre Kuttor Attila vezetőedzőt, aki a sportigazgató szerint a közeljövőben egy olyan klubnál is lehetőséget fog kapni, ahol cél az európai kupaszereplés. A sportigazgató az egyik legnagyobb hiánynak azt tartja a magyar fociban, hogy nem támogatják eléggé a magyar edzőket és olyan külföldiek voltak az NB I-ben az elmúlt években, akiknek már a nevére sem emlékszik.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

Légiósok
Szalai kölcsönben távozhat
A török Kasimpasa felé tartó magyar válogatott védő, Szalai Attila várhatóan ezúttal sem végleg, csak kölcsönben hagyja el a Hoffenheimet. (Laola1)

Újpest
Nyugalmas következő napok
A Vojvodina 24 éves támadója, Bamidele Yusuf nem igazol a lilákhoz, és egyelőre mással sincs előrehaladott tárgyalás, így a napokban nem várható bejelentés érkezőről. (Lila Sector)

Szpari
Még ketten jöhetnek
Két játékost még szeretne igazolni a Szpari: egy bal oldali belső védőt és egy jobb oldali szélső középpályást.