Fotó: fradi.hu
Az Európa-bajnokságon súlyos sérülést szenvedett csatár megjelent Ausztriában.
Mint ismeretes, a magyar válogatott és a Ferencváros csatára, Varga Barnabás súlyos fej-, illetve arcsérülést szenvedett a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon, a skótok elleni csoportmérkőzésen, az azt követő sikeres műtét után pedig itthon lábadozott.
Csütörtökön azonban Ausztriában bukkant fel a támadó, az FTC bejelentése szerint Varga megérkezett a csapatához a lienzi edzőtáborba.
Persze nincs még arról szó, hogy Varga azonnal teljes értékű edzéseket végezhet majd, szüksége lesz némi időre ahhoz, hiszen a regenerálódáson van egyelőre a hangsúly. Erről is beszélt nemrég Varga, a hosszabb nyilatkozata itt olvasható:
Olvastad már?
Varga Barnabás az egész Európát megrázó sérüléséről: "Annyira nem hat meg, örülök, hogy ennyivel megúsztam""
Varga Barnabásra fél év gyógyulás vár, de ennél sokkal hamarabb visszatérhet majd a pályára. Nem tudja még, hogy bátortalanabb lesz-e a hasonló helyzeteknél majd, de azt igen, hogy a BL-selejtezőkön már szeretne a Ferencváros rendelkezésére állni.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Zeljkovic marad
A kék-fehérek megállapodtak a Viktoria Plzennel, így a tavalyi év egyik legjobb NB I-es légiósa, Adrian Zeljkovic a következő szezonban is a Hungária körúton futballozhat.
Nyíregyháza
Babic távozik
A Nyíregyháza bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a 26 éves szerb támadóval, Slobodan Babiccsal.
Fradi
Profi szerződés
A zöld-fehérek profi szerződést kötöttek 16 éves támadójukkal, Szegedi Botonddal, aki eddig az U16-os és az U17-es csapatban lőtte a gólokat.