Fotó: x.com/OfficialBWFC
Schön Szabolcs újra a magyar bajnokságban focizik.
Hétfő délelőtt a hivatalos oldalán jelentette be az ETO FC Győr, hogy szerződtették a Bolton Wandererstől távozó szélsőt, Schön Szabolcsot. Az angol klub közleménye szerint Schön egy évre kölcsönben érkezett a zöld-fehérekhez.
A 9-szeres magyar válogatott játékos tavaly nyáron igazolt a Viditől az angol harmadosztályú együtteshez, amelyben az előző idényben 44 találkozón egy gólt és 5 asszisztot jegyzett, a mostani szezonban azonban már nem lépett pályára. Schönt néhány héttel ezelőtt a Csongvai Áront is foglalkoztató svéd AIK Stockholmmal is szóba hozták, ám az az üzlet váratlanul kútba esett.
Schön az NB I-ben a Vidin kívül még az MTK Budapestben játszott, összesen 85 mérkőzése van eddig a magyar élvonalban.
Olvastad már?
Nem akárki hasonlította Szoboszlait Cristiano Ronaldóhoz az álomgólja után
Gary Neville is megemelte kalapját a magyar játékos előtt.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Acolatse a Puskásban?
Az Öltözőn Túl szerint Elton Acolatse a Puskás Akadémia játékosa lehet, amennyiben a DVTK támadója nyitott a klubváltásra. A 30 éves holland iránt a felcsútiak kedvezőbb ajánlatot tettek, mint korábban az FTC.
Fradi
Tóth Alex Angliában
Hamarosan hivatalosan is a Premier League-ben szerepelhet Tóth Alex.
Békéscsaba
Kelemen visszatért
Visszatért szülővárosába és egykori csapatához, a tapasztalt első osztályú és külföldi tapasztalattal is rendelkező belső védő, Kelemen Dávid - adta hírül az NB II-es Békéscsaba.