Újabb légiós a ZTE-nél, sokoldalú játékos érkezett - hivatalos

Kölcsönben érkezett a moldáv tehetség.
Nyikes Zoltán 2025. szeptember 4., csütörtök 17:55
Kölcsönben érkezett a moldáv tehetség.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. szeptember 4., csütörtök 17:55

Az átigazolási időszak zárónapján sikerült nyélbe ütni Stefan Bitca kölcsönszerződését, amellyel a fiatal moldáv tehetség a 2025/26-os szezonban segíti a ZTE együttesét - olvasható az NB I-es klub hivatalos oldalán.

Stefan Bitca 2005. szeptember 27-én született Orhei városában, Moldovában. A Zimbru Chișinău akadémiáján nevelkedett, és 2023 júliusa óta szerepel a felnőttek között, a Super Ligában, az első osztályban. Bitca eddig összesen 45 mérkőzést játszott a Zimbru első csapatában, ezalatt kilenc gólt és két gólpasszt szerzett. A bajnokság mellett a csapat számított rá a nemzeti kupasorozatban és a nemzetközi porondon is: a 19 éves szélső három alkalommal léphetett pályára az UEFA Konferencia Liga selejtezőiben.

Utánpótlás-válogatottként a moldovai U19 és U21-es válogatottban is debütált, 2025 májusában pedig már a felnőtt nemzeti keretbe is meghívást kapott. A ZTE-hez kölcsönben érkező játékos jelenleg az U21-es válogatott összetartáson vesz részt, de hamarosan csatlakozik új klubjához.

Stefan Bitca sokoldalú játékos, leginkább a szélső támadójátékban a leghatékonyabb. Mind a bal, mind a jobb oldali pozíciót otthonosan játssza, dinamikus és technikás támadó - írja róla a bejelentés.

Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Tovább az összes átigazoláshoz