Fotó: ujpestfc.hu

Tőle várják Újpesten a nagy fordulatot: "Nem tudtam sétálni, állni is alig, fájt minden mozdulat"

A francia Yohan Croizet a bennmaradás kivívása után a következő idényre is maradna Újpesten, és azt sem tartja majd kizártnak, hogy az utánpótlás-nevelésben is közreműködjön a liláknál.
Csakfoci.hu 2023. március 30., csütörtök 15:37
Fotó: ujpestfc.hu
A francia Yohan Croizet a bennmaradás kivívása után a következő idényre is maradna Újpesten, és azt sem tartja majd kizártnak, hogy az utánpótlás-nevelésben is közreműködjön a liláknál.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. március 30., csütörtök 15:37

Az előző idény újpesti kulcsembere, a francia Yohan Croizet több mint fél évig nem állhatott a lila-fehérek rendelkezésére tavaly nyári súlyos sérülése miatt. Februártól aztán a többhónapos rehabilitációt követően ismét futballozhat a rutinos támadó, aki nincs még ugyan topformában, de fontos láncszeme lehet megint a kiesés ellen küzdő csapatnál.

Croizet az Újpest FC hivatalos honlapjának adott interjút, több témát is érintve, ezekből idézünk az alábbiakban.

A súlyos sérüléséről és visszatéréséről

- Olyan 70-80 százalékosnak mondanám magam, mégiscsak kihagytam több mint fél évet. Mivel a felkészülési időszak környékén érkezett a sérülés, nem vehettem részt az alapozáson sem, fizikálisan sem tudtam rendesen összeszedni magam, a felépülésemmel a bajnokság közepébe csöppentem, egyből játszani kell a meccseket. (...) Szerencsére ez volt az első alkalom.

Az első két hónap azért rendesen megviselt, nem tudtam sétálni, állni is alig, fájt minden mozdulat. Teljesen fel kellett hagynom a mindennapjaimmal, egy másik életstílust kellett felvennem, járni a kezelésekre, fizioterapeutához stb.. Aztán mikor már újra tudtam járni, kezdtem elfogadni a helyzetet, mást nem tud tenni az ember, minthogy csinálja a dolgokat és pozitív marad, bízik benne, hogy mielőbb a végére jut.

Nebojsa Vignjevic érkezéséről

- Valamelyest ismertem a játékfelfogását a honvédos idejéből, de abszolút jók az első tapasztalataim. Egy nagyon fegyelmezett edző, megvannak a saját gondolatai a futballról. Nincs könnyű helyzetben, kevés ideje van, hogy kihozza a csapatból azt, amit szeretne, ezért nekünk állandóan késznek és roppant koncentráltnak kell lennünk. Az eddigi edzések főleg taktikai jellegűek voltak, számos új ötletet és felfogást hozott magával, ezekkel ismerkedünk jelenleg.

Hogyan került Magyarországra?

- Őszintén szólva nem sokat tudtam a magyar fociról. Volt egy csapattársam Belgiumban, Pierre-Yves Ngawa, aki 2013/14-ben játszott az Újpestben. Ő mondta, hogy mindennel elégedett volt, a magyar bajnokság rendben van, a város gyönyörű. Nekem mindez elég volt, hiszen váltani szerettem volna, valami újat kipróbálni. A legfontosabb, hogy végül jól döntöttem, és hogy remekül érzem itt magam.

31 évesen mi motiválja még?

- Rövidtávon az, hogy teljesen felkészüljek a következő szezonra, szeretnék ismét stabil kezdő lenni, de a sérülésem után lépésről lépésre kell haladnom. Akár a padon, akár a pályán kezdek, elfogadom, hiszen ez az edző döntése. A legaktuálisabb és legfontosabb viszont most az, hogy bennmaradjunk az első osztályban. Hosszabb távon szívesen maradnék sokáig Budapesten, élvezem az itteni életet.

A karrierem után pedig valahogy segítenék a klub utánpótlásában. Volt alkalmam már a fiatalabb második csapattal edzeni és mérkőzést is játszani, úgy látom, hogy az általam tapasztalt belga vagy a francia akadémiákhoz képest lehetne még fejlődni. Fontosnak tartom, hogy egyre több fiatal kapjon lehetőséget a nagycsapatban is.

Olvastad már?
Révész az Újpestről elküldött Krusciccsal a 3. helyre hajt: "Amikor megfelelő játékosai voltak, sorra nyerte a meccseket"
A Kisvárda labdarúgócsapatánál a tavaly látott gyilkos ösztön visszatérését várják a hétfőn kinevezett Milos Kruscictól, akinek a harmadik helyre kellene vezetnie új csapatát az OTP Bank Liga tavaszi hajrájában.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz