Vane Jovanov érkezésével szerette volna szélen megerősíteni a védelmet a klub, és reagálni kellett az elmúlt hetek történéseire - írja a klubhonlap a hétfői bejelentésben.
A jobb oldali védő pozícióban Májer Milán már korábban megsérült, operációra volt szükség, itt tart a rehabilitációs folyamat. Az edzőtáborban pedig Farkas Bendegúz egy ütközés során térdsérülést szenvedett, a hazaérkezés után átesett a műtéten, de még jó ideig nem számíthatunk rá. Erre a pozícióra mindenképp szükségünk volt egy azonnal bevethető játékosra, ezért az elmúlt két hétben kerestük a megfelelő megoldást.
Vane a horvát első osztályból érkezik, csapatában klasszikus jobb oldali védőt játszott. Egy gyors labdarúgó, aki támadásban és védekezésben is rendkívül energikus – mondta Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.
A 27 éves, korábbi korosztályos válogatott labdarúgó pályafutása során elsősorban hazájában játszott, 2024-től a horvát első ligás NK Varazdin együttesében szerepelt, és a bajnokság mellett Konferencia Liga-mérkőzéseken is pályára lépett. Kiválasztásánál fő szempont volt, hogy ősszel rendszeresen szerepelt csapatában, és a Szpari stílusához jól illeszkedik játéka.
Jovanovic a hétvégén, az MTK Budapest elleni hazai bajnokin már bemutatkozhat a Spartacusban.
- Nagyon izgatott lettem, amikor a Nyíregyháza megkeresett, mert úgy érzem ez egy jó lehetőség számomra. Egy nagy lépés, mert egy komoly hagyománnyal rendelkező klubnál játszhatok, ahol fantasztikus a közönség. Korábban követtem a magyar bajnokságot, és tudom, hogy jó a színvonal. Több játékost ismerek akik itt játszottak, ők is megerősítettek ebben, nagyon jókat mondtak az NB-I-ről, így örömmel mondtam igent. Jó erőben vagyok, folyamatosan edzettem a Varazdin együttesével, szeretnék minél hamarabb pályára lépni a Szpariban, és bizonyítani – nyilatkozta a bekk.
