Szurkoló vert játékost, sörrel locsolták a bírót - botrány Heves megyében

A Heves megyei bajnokságban nézőtől kapott pofont a markaziak játékosa a visontai meccsen, miután számon kérte a partjelzőt.
Szerkesztő 2016. június 9., csütörtök 12:43
A Heves megyei bajnokságban nézőtől kapott pofont a markaziak játékosa a visontai meccsen, miután számon kérte a partjelzőt.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 9., csütörtök 12:43

A visontai vendégjáték során markazi illetőségű, ám hazai drukker vett elégtételt markazi játékoson, miután a játékvezetői hármas hibái gerjesztették a kedélyeket, majd végül sörrel locsolták le a helyi nézők az asszisztens hölgyet – írja a heol.hu. Egészen röviden ezt történt a bajnokcsapat otthonában botrányos véget ért szomszédvár elleni szezonzárón. Visontán a Markaz-Halmajugrával szembeni derbi jelentette a idény utolsó mérkőzését, ahol a 4–2-es hazai győzelmet megelőzte jó néhány, említést érdemlő esemény. A helyzet megvilágításra a markaziak elnökségi tagját kértük.

A kiindulópontot az jelentette, amikor 2–2-es állásnál Koroknai Ágnes asszisztens beintésére Molnár László játékvezető nem adta meg a teljesen szabályos körülmények között esett gólunkat – idézte vissza a történteket Hatalyák Zoltán. - Később aztán, egészen pontosan a 67. percben a visontaiak ugyanilyen helyzetet követően érték el negyedik találatukat, amit viszont gólnak ítélt a sípmester. Ezt a döntést nem hagyta szó nélkül játékosunk, Fehér Gyula, aki odament Koroknai sporttárshoz reklamálni.

Erre fel a korlát mögül a játéktérre lépett két markazi illetőségű néző, akik közül az egyik megütötte a játékosunkat. Talán két-három perc lehetett hátra, amikor azt láttuk, hogy a helyiek közül az egyik néző nemes egyszerűséggel sörrel lelocsolja az asszisztens hölgyet

tette hozzá Hatalyák.  -  Ez sem volt azonban elég ahhoz, hogy idő előtt érjen véget az összecsapás. Ment minden úgy, mint előtte. A lefújást követően aztán elnökünk, Budai Gábor felé is ütött az egyik markazi illetőségű, Visontának szurkoló személy. Borzasztóan sajnáljuk, hogy idáig fajult a helyzet, mert egyébként a pályán a két csapat jó meccset játszott egymással, a bírói ítéletek viszont jelentős mértékben okolhatók azért, hogy botrányos jelenetekre került sor.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Megyeri Balázs távozik
Hivatalos közösségi oldalán jelentette be Megyeri Balázs, hogy három év után távozik a Debrecentől.
Puskás Akadémia
Magyar támadó érkezett
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci már május végén, elsőként előre jelzett: Lukács Dániel 2028-ig szóló szerződést kötött a Puskás Akadémiával.
Gyirmót
Madarász hosszabbított
Madarász Márk továbbra is a Gyirmótot erősíti majd, a 29 éves középpályás az előző szezonban alapembernek számított, 28 meccsen kezdett, öt gólt szerzett.
Tovább az összes átigazoláshoz