Fotó: Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images

Szoboszlainál volt, ami 2025-ben felülmúlta a PL-címet: "Még több van bennem, és meg is fog érkezni"

Szoboszlai Dominik házasságkötéséről, megváltozott liverpooli szerepköréről és fontos hitvallásáról is nyilatkozott.
Budai László 2025. május 13., kedd 16:39
Fotó: Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images
Szoboszlai Dominik házasságkötéséről, megváltozott liverpooli szerepköréről és fontos hitvallásáról is nyilatkozott.
Szerző: Budai László 2025. május 13., kedd 16:39

Szoboszlai Dominikkel készített interjú jelent meg a Liverpool Arsenal elleni találkozójának a meccsfüzetében, a cikket pedig most a klub hivatalos honlapja is közölte. Ebben többek között azt kérdezték a magyar válogatott játékostól, melyik volt a kiválóan alakuló 2025-es évében a legkiemelkedőbb pillanat: a házassága vagy az angol bajnoki cím megnyerése?

- A futball legfontosabb része a család és a saját életed, ezért a házasságomat tenném természetesen az első helyre, aztán másodikra a Premier League megnyerését.

Most vagyok a legboldogabb karrierem során, a pályán és azon kívül is. Megtaláltam a megfelelő embereket magam körül, nemcsak a futballban, de amellett is.

- Meg akartuk nyerni a Premier League-et, nagyszerű, hogy ezt elértük, szerintem jó úton vagyunk. Hihetetlen szezon volt, hullámhegyekkel és -völgyekkel, hiszen elsők lettünk a Bajnokok Ligája főtábláján, aztán kiestünk a Párizs ellen; bejutottunk a Ligakupa döntőjébe, aztán ott kikaptunk a Newcastle-től. Szóval intenzív egy idény volt, de természetesen a Premier League megnyerése volt a végső célunk, és nagyon különleges, hogy ez sikerült.

Szoboszlai arra is reagált, tényleg jól áll-e neki az a nyugodtság, ahogyan a Liverpool idén játszott?

Azt hiszem, igen, de szerintem még több van bennem, és ez is megérkezik majd tőlem. Most már gyakrabban vagyok a 16-oson belül, és többször van esélyem gólt lőni vagy asszisztot adni. Talán egy kicsit több a futás is most. Minden nap azért kell dolgoznod, hogy elérd a legjobb szintedet, és ez a célom az utolsó meccseken is.

Szoboszlait arról a Steven Gerrard-idézetről is kérdezték, amelyet korábban magára tetováltatott a magyar játékos.

Ez az idézet egyszerűen én vagyok. "Isten ad neked tehetséget, de ha nem dolgozol, nem hozol áldozatot, és nem teszel meg mindent, amit kell, akkor ezzel nem mész semmire". Valószínűleg Steven Gerrard is így gondolkodott, de úgy éreztem, hogy ez én vagyok. Legbelül úgy gondoltam, hogy így működik az életem.

- Ez azt jelenti, hogy minden nap, minden másodpercben a céljaidért kell dolgoznod, ha el akarsz érni valamit. Ha boldog vagy ott, ahol vagy, akkor az elég a számodra, de ha még többet és többet akarsz, még egy évet és még egyet, akkor fel kell készülnöd rá, hogy minden pluszmunkát elvégezz.

Olvastad már?
Bognár nevetve pörkölt oda Kubatovnak: "Udvari bolondokkal nem foglalkozom"
A Paks edzője reagált a Fradi-elnök Csakfocinak adott interjújában elhangzottakra.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
A Bournemouth a legújabb kérő?
A legfrissebb hírek szerint a Premier League 15. helyén álló Bournemouth is szívesen látná Tóth Alexet.
Fradi/Újpest
A zöldeknek is kellhet a csatár
A germanijak.hr szerint az FTC is érdeklődik Franko Kovacevic megszerzése iránt. A Csakfoci úgy tudja, a játékos valóban ismert a Fradi számára (is).
Fradi
Így áll Tóth Alex ügye
A Lazio 10 millió eurót, plusz bónuszokat kínált, de a Fradi 2 millióval többet akar. A rómaiak bíznak a gyors megegyezésben, így Fabiani sportigazgató nem utazott el a csapat veronai meccsére. (Di Marzio)
Tovább az összes átigazoláshoz