Szoboszlai Dominik rögtön egy fontos kérdéssel kezdte a beszédét:
Hány fokos?
- érdeklődött, miután egy "pálinkának tűnő" italból kortyolt a drukkerek között.
Ezután a szurkolók, a csapattársak, a stábtagok és valamennyi magyar felé intézte beszédét.
- Elsősorban szeretnék iszonyatosan nagy köszönetet mondani a csapatnak azért a munkáért, amit beletettek. Azzal az alázattal, lemondással és munkával, amit beletettek, úgy gondolom, hogy egy iszonyatosan nagy tapsot megérdemelnek. (Jött is a vastaps - a szerk.) És nem elfelejtve azokat, aki a csapat mögött állnak, legyen az csapatmenedzser, fiziós, szertáros, és szövetségi kapitány, ők ugyanolyan munkát beletettek, mint a játékosok, úgyhogy még egy hatalmas tapsot nekik is! (Megint jött a zajos ünneplés - a szerk.).
És nem utolsósorban, most éppen 65 ezer embernek, de amúgy az összes magyarnak nagyon szépen köszönjük ezt a szurkolást, amit minden egyes mérkőzésen kapunk. Teljesen mindegy, hogy egy jó mérkőzést játszunk, vagy kevésbé jót, mindig ott álltok mögöttünk, úgyhogy tapsoljátok meg magatokat! (Tombolás - a szerk.) Egyet megígérhetek a csapat nevében, hogy ez csak a kezdet és jövő nyáron csinálunk egy olyat, ami felejthetetlen lesz! (Itt már valósággal megőrült mindenki)
És akkor az egész stadion énekeljen egy jó nagyot: "Az éjjel soha nem érhet véget..." - zárta énekelve szavait a Montenegró ellen duplázó liverpooli középpályás.
